Magyar vezetője lett a FIA Offroad Bizottságának

gyerekek autóverseny
Oláh Gyárfás is gyerek autóversenyzőként kezdte, majd tanította is a fiatalokat
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Autósport Szövetség, vagyis a FIA legmagasabb döntéshozó szervezete, a Közgyűlés a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökét, Oláh Gyárfást választotta a FIA Offroad bizottság elnökévé - Jean Todt és a világtanács előterjesztésére.  

Bizottsági elnökként a magyar sportdiplomata a jövőben állandó résztvevője lesz a Nemzetközi Autósport Szövetség legmagasabb sportszakmai döntéshozó szervezetének, azaz a világtanácsnak - számolt be az MNASZ.

"Köszönöm Jean Todt elnök úrnak, a Világtanácsnak és a tagországok képviselőinek bizalmát. Ígérem, hogy a tudásom és tapasztalataim legjavával fogom a munkámat végezni. Nemzetközi szinten a ralikrossz versenyek nézettsége nőtt, a gyári csapatok részvételével szervezett világbajnokság az utóbbi évek legdinamikusabban fejlődő autósport szakága lett,

- mondta kinevezése után Oláh Gyárfás.

Az Oláh Gyárfás vezette bizottság felel egyebek mellett a ralikrossz-vb-ért forrás: Speedlight Photo Agency - Murányi Gábor

2018-ban öt világbajnoki sorozatot rendeznek az autósportban, ezek közül az egyik a ralikrossz-világbajnokság (FIA WRX), melyet Oláh Gyárfás bizottsága felügyel. Ez a testület határozza meg a ralikrossz és az autókrossz jövőjére vonatkozó sportszakmai irányokat, valamint feladata továbbá az FIA Autocross Európa bajnokság sportszakmai irányítása is.

A Nemzetközi Autósport Szövetségtől ilyen meghatározó feladatra magyar szakember még nem kapott megbízást.