Társoldalunk:

Már legálisan is hajthatja a vasat a legfiatalabb magyar pilóta

2018.01.11. 15:51

Legsikeresebb női autóversenyzőnk, Keszthelyi Vivien a versenypályán évek óta bizonyítja rátermettség, közúti jogosítványt azonban csak most, többéves várakozás után szerezhetett, hisz csupán néhány héttel ezelőtt ünnepelte 17. születésnapját.

Bár a versenyautók speciális technikával rendelkeznek, a közúti forgalomban Vivien természetesen hagyományos, manuális sebességváltós autón vizsgázott, így jogosítványába sem került ezzel kapcsolatos korlátozás. A forgalmi vizsgákon általában ötven percig tesztelik a jogosítványra várókat, Vivient 40 perc elteltével, hibapont nélkül zárta a szentendrei "megmérettetést". 

A 17 éves Keszthelyi Vivien első útját egy Audi RS5-ös modellel tehette megForrás: SpeedLight Photo Agency/Murányi Gábor

Az Audi Sport pilótaképző akadémiájának egyetlen magyar tagját sikeres vizsgája alkalmából az autógyár magyarországi leányvállalata is meglepte, hiszen első útját az egyik legerősebb utcai sportautóval, egy RS5-ös modellel tehette meg.

A debreceni születésű versenyző, akiről már 15 évesen cikkezett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) magazinja, tavaly a Forbes „top 30 fiatal" listájára került fel, az idei év elején pedig egy magazin a legsikeresebb hazai hírességek sorába választotta.

Nem csoda, hisz Vivien versenypályán nyújtott teljesítménye az első pillanattól kezdve figyelemreméltó. 2015-ben a Swift Cup Europe sorozat harmadik helyezettje, 2016-ban a túraautó -2000 cm3-es kategóriájának magyar bajnoka volt, tavaly pedig az Audi Sport TT Cupban nyújtott teljesítményének köszönhetően minden idők legfiatalabb magyar pontszerzője lett a nemzetközi sorozatok tekintetében. Az idei szezonnal kapcsolatos hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell, de Keszthelyi Vivien - aki egyébként még mindig utánpótláskorú - jelezte, továbbra is az elsődleges célja, hogy értékes tapasztalatokat gyűjtve fejlődjön, még keményebb és tapasztaltabb versenyzővé válva ezáltal.

Keszthelyi Vivien közúti jogosítványt csak most szerezhetett, hisz csupán néhány héttel ezelőtt ünnepelte 17. születésnapjátForrás: SpeedLight Photo Agency/Murányi Gábor

Fontosnak tartja, hogy a jövőben is rendkívül erős nemzetközi mezőnyt felvonultató sorozatokban induljon, ahol az autók között a lehető legkisebb a különbség, s tapasztalt, képzett pilóták ellen versenyezhet. Ez biztosítja ugyanis a kemény, kerék-kerék elleni csatákat, melyeket sokszor 200 km/h feletti sebességnél kell megvívni.