Társoldalunk:

A világbajnok magyar pólókapus tartotta a lelket autóversenyző öccsében

2018.05.05. 06:58

Alighogy kihűlt a csapatszállító kamionok helye a WTCR mezőnye után a Hungaroringen, máris újabb versenyhétvége előtt állunk. A túraautó-világkupa után elrajtol a TCR Európa-kupa is, melyben a részben Michelisz Norbert tulajdonában álló M1RA versenyzőjeként Nagy Dániel is rajthoz áll. A fiatal magyar versenyző az Origónak elárulta, miben kérte testvére, a világbajnok magyar válogatott vízilabdakapus, Nagy Viktor segítségét, sőt, azt is megtudtuk, édesanyja milyen tanáccsal indította útnak fiát a versenyhétvégére.

Nagy Dániel kétszezonnyi WTCC-s szereplés után április utolsó hétvégéjén a WTCR magyarországi fordulóján szabadkártyásként indulhatott, és fantasztikus teljesítménnyel második lett a vasárnapi nyitó futamon. Meglátása szerint máshogy ült most autóba, pedig a mezőny nagy részét személyesen is ismeri. Az Origónak azt mondta, a különbségek nem feltétlenül a személyét érintik, azzal együtt, hogy ő is változott.

Dobogó lett a vége a szabadkártyánakFotó: Csudai Sándor - Origo

"Hasznos információkat kaptam még a hungaroringi WTCR előtt és alatt Michelisz Norbitól, változtattam is a vezetési stílusomon, de úgy gondolom, nem én lettem annyira más, inkább a körülmények változtak. Elképesztő bizalmat és támogatást kapok a csapattól, jó technikában ülök, ezek szépen összeadódnak. Az előző években nem tudtam magam elhelyezni, nem tudtam eldönteni, egyáltalán megérdemlem-e, hogy itt legyek, mert nem jöttek az eredmények.

Nagy Dániel (balra) fontos tanácsokat kapott a M1RA tulajdonosától, Michelisz NorberttőlFotó: Csudai Sándor - Origo

Ez annyira elvette az önbizalmamat, hogy december-januárban sokszor felmerült bennem és édesapámban is - aki a menedzserem -, hogy van-e értelme folytatni. Nagyon mélyen voltunk, nem tudtuk, van-e bennem annyi, hogy érdemes legyen dolgozni ezen. Kicsit magamnak is feltettem a kérdést, mi az, amire képes lehetek. Most így, a WTCR vasárnapi nyitó futamán elért második hely után jó érzés látni, hogy nem vagyok tévúton" - avatott be vívódásaiba a 20 éves versenyző.

Nagy Viktor, a magyar férfi vízilabda-válogatott világbajnok kapusa segített átlendülni öccsének a holtpontokonFotó: Csudai Sándor - Origo

"Megkérdeztem Viktort, hogy most mit csináljak"

A M1RA újonca azt is elárulta az Origónak, hogy nehezebb pillanataiban testvérétől, a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusától, Nagy Viktortól is kért segítséget. "Rendkívül sikeres sportoló, a világ legjobbja azon a poszton, ahol játszik. Rengeteg tapasztalata van, hiába különbözik a két sport, a felkészülés hasonló, ahogy a problémák és a nehézségek is.

Nagy Viktor (balra) végtelenül büszke testvére teljesítményéreForrás: Nagy Viktor Facebook

Volt, amikor felhívtam és megkérdeztem, hogy Viktor, most mit csináljak, hogyan kezeljem a helyzetet. Főleg tavaly, amikor nem jöttek az eredmények, végig tartotta bennem a lelket. Most szerencsére nincs erre szükség, fantasztikus, amit elértünk a csapattal, minden várakozást felülmúlt ez a hétvége.

Kár lett volna, ha abbahagyjaForrás: M1RA

Kellene pár nap, hogy leülepedjen, de nem lesz olyan sok időnk, mert már jön is a Paul Ricard, kezdődik a szezon, erre kell most minden energiánkkal koncentrálnunk." Nagy Dániel családjában szinte hagyomány a versenysport, húga, Kamilla ugyancsak a benzingőzt választotta: 16 évesen a ralikrossz-ob junior kategóriájában indul, édesanyja kíséri el a versenyre. "Nem tudok Danival utazni, mert Kamival leszek hétvégén, de azt tanácsoltam neki, csak lassan, óvatosan menj, kisfiam" - árulta el az Origónak félig komolyan a féltő édesanya, Nagy Brigitta.

Nagy Dániel azt mondja, minden támogatást megkap a csapattólFotó: Csudai Sándor - Origo

"Csak üvöltöttem"

Nagy Dániel mellett a M1RA csapatmenedzsere, Bári Dávid is büszkén és persze boldogan nyilatkozott a Hungaroringen. Tíz perce nem dolgozom, nem nagyon bírom. Ez a hétvége segített kicsit azt bizonyítani, hogy itt lenne a helyünk a WTCR-ben. Ilyen srácokkal, ilyen csapattal nem szabad, hogy más legyen a cél, mint visszajutni a TCR-piramis csúcsát jelentő WTCR-be." Bári Dávid elárulta azt is, mi hangzott el a rádióban a leintés után, amikor szabadkártyásként, alig egyéves csapattal világbajnokok között lett második a M1RA 20 éves versenyzője a Hungaroringen, a túraautó-világkupa vasárnapi nyitó futamán. "Csak üvöltöttem... Már amikor a Dani leszállt a rádiógombról, mert addig ő üvöltött. A második futam végén pedig felsoroltam a tényeket, hogy mi az, amiket elért ezen az egy hétvégén. Fegyelmezett, pontos versenyzéssel megtett mindent, amit kértünk, sőt, még többet is. Csak ámulok a teljesítményén, a csapatra pedig nagyon büszke vagyok."

Bári Dávid (balra) csak ámult Nagy Dániel teljesítményénFotó: Csudai Sándor - Origo

Hogy a csúcsszériában bemutatott remek teljesítmény után a M1RA mire képes saját sorozatában, a TCR Európa-kupában, az most hétvégén, a franciaországi szezonnyitón kiderül. Az egyelőre kecsegtető, hogy a pénteki szabadedzéseken Nagy Dániel egy harmadik és egy hatodik helyet szerzett.

Tassi Attila (balra) is a TCR Európa-kupában indul idénFotó: Csudai Sándor - Origo
Három magyar a mezőnyben
A TCR Európa-kupa szezonnyitóján rögtön három magyarnak is szurkolhatunk a franciaországi Paul Ricard versenypályán. Nagy Dániel mellett a JLG Motorsport színeiben Jedlóczky Márk, a Hell Energy Racing with KCMG képviseletében pedig Tassi Attila autóján lesz ott a magyar zászló az egyik legrangosabb európai túraautó-bajnokságban.
Nagy Dániel és Tassi Attila meglehetősen stílusosan melegített be a Paul Ricardon tartandó szezonnyitó előtt: múlt hétvégén mindketten szabadkártyásként indultak a WTCR magyarországi fordulóján. A M1RA fiatal versenyzője ráadásul dobógra is állhatott: a fordított rajtrácsos vasárnapi nyitó futamon az első sorból indulva megőrizte második helyét a Hyundai i30 N TCR-rel, és kupával hálálta meg a közönség biztatását. Tassi Attilának ennél szerényebbre sikerült a bemutatkozás, szombaton végig a Honda Civic Type R FK TCR beállításaival küzdött. Vasárnap aztán a kockás zászlóval gyűlt meg a baja az időmérőn, hajszállal azután kezdte meg gyors körét, hogy leintették a kvalifikációt, majd kihagyta a kötelező mérlegelést, ezért a rajtrács végéről volt kénytelen indulni. Teljesítménye így is becsülendő, a 26. helyről indulva a 18. helyen zárt mindkét vasárnapi futamon. A két fiatal versenyző most a TCR Európa-kupa nyitó hétvégéjén mérheti össze tudását.

A TCR Európa-kupa hétvégi menetrendje a Paul Ricard versenypályán:

Szombat 

09.58-10.33 időmérő

14.40 első futam (23 perc + 1 kör)

Vasárnap

15.50 második futam (23 perc + 1 kör) 

A TCR Európa-kupa versenynaptára: 

Május 5-6.: Franciaország, Le Castellet

Május 20-21.: Hollandia, Zandvoort

Június 9-10.: Belgium, Spa

Július 7-8.: Magyarország, Hungaroring

Augusztus 18-19.: Hollandia, Assen

Szeptember 22-23.: Olaszország, Monza