Vágólapra másolva!
Tökéletesen beállított autó, a maximumon pörgő csapat, tökéletesen koncentráló pilóta - ez címszavakban a motorsportsikerek kulcsa. Szurkolóként nem is gondolnánk, mennyire összetett munka folyik egy-egy versenyhétvégén a háttérben, mennyi ember összehangolt munkája kell ahhoz, hogy meglegyen akár egyetlen pont is egy nemzetközi sorozatban.

A túraautó-világkupa, a WTCR kistestvérének tekinthető TCR Európa-kupa igazán elkényezteti a motorsportért rajongó magyar közönséget. Idén három fiatal magyar tehetség is indul a sorozatban: a Hell Energy Racing Team with KCMG versenyzőjeként Tassi Attila egy Honda Civickel, a JLG Motorsportot képviselő Jedlóczky Márk egy Cuprával, a Michelisz Norbert érdekeltségébe tartozó M1RA színeiben pedig Nagy Dániel egy Hyundai i30 N TCR-rel hajtja a pontokat az európai pályákon. Utóbbit az Origo elkísérhette a legutóbbi forduló helyszínére, a legendás Zandvoortba.

Az autót szállító kamion és a csapat már napokkal korábban megérkezik a pályára, a pilótának elég pénteken útnak indulnia. A rendhagyó, pünkösdi menetrendben szombattól hétfőig zajlanak az események Hollandiában, péntekre csak a versenyzői eligazítás marad. A nehéz versenyfelszerelést nem kell magával cipelnie a fiatal pilótának országokon át,

nagy a M1RA kamionja, van benne hely bőven még egy majdnem kétméteres versenyző cuccainak is.

Így csak egy kis kézipoggyásszal száll repülőre, igaz, az garantáltan dugig van töltve izgalommal és elvárásokkal.

A nehéz és nagy bukósisak is a kamionba várta gazdája érkezését Forrás: Laco

Az utazás és az érkezés is sima és gördülékeny, egyedül a metsző szél és a májusban kifejezetten hidegnek számító idő tesz próbára mindenkit, aki kiszáll az autóból a tengerparti pálya parkolójában.

Lehetetlen szépíteni, rohadt hideg van, 6-8 fok, hozzá 30-40 km/órás szél és a pára, nehéz megtalálni benne a romantikát.

A csapatsátorban sincs sokkal melegebb, mindenki magára vesz mindent, amit csak tud, a kisebb termetűek szerencsések, mert a nagyobb méretű kabátokat kétszer is magukra tudják tekerni. Előkerülnek a sapkák is, a rövid üdvözlés után pedig már kezdődik is a munka: adatelemzéssel, pályabejárással. Hogy utóbbin mit figyelnek versenyzői szemmel az érintettek, azt Nagy Dániel mondja el.

A pénteki kötelező körök után időben kell megkezdenie a pihenést a versenyzőnek. A megfelelő mennyiségű alvást - ahogyan az étkezést és a testmozgást is - edzője felügyeli.

Nem mindegy, mikor, mit és mennyit eszik, ahogy az sem, hogy mikor, hogyan és mennyit pihen, és pont ugyanennyire fontos, hogy mikor, mit és mennyit mozog.

A Fit4Race edzője, Horváth Dávid kifejezetten autóversenyzőkre szabott programmal tartja formában Nagy Dánielt: a verseny előtti utolsó étkezés csak könnyű lehet, mert Nagy hajlamos a kajakómára - nem is csoda, hiszen majdnem két méter magas, csak abban elfárad, hogy lenyeli a falatot (a magasságán való viccelődést engedélyezte és kifejezetten szereti). Edző bá' - ahogy hívja a csapatban mindenki - fiatal kora ellenére meglehetősen szigorú, még egy kis csalóétkezést sem enged meg az édességre kiéhezett versenyzőnek.

Az alvásciklusát is figyeli mindenféle ketyerék segítségével, hogy pontosan tudja, mennyire kipihenten ül autóba az időmérőre és a versenyekre. A menések - ahogy az autósportban az egyes etapokat (szabadedzés, időmérő, verseny) hívják - előtt bemelegítéssel és koncentráció fejlesztő gyakorlatokkal rázza fel Nagyot, hogy az erőnléte és az összpontosítása is a topon legyen, amikor kialszik a piros lámpa. Így kerül elő a gumis kocsira akasztott gumiszalag és a teniszlabda is.

És így lesz a kamionok között békésen zsonglőrködő versenyzőből a pályán egy jó értelemben vett állat, aki sérült autóval is hősiesen küzd a pontszerző helyért.

A labda nem játék, a labda fontos Forrás: M1RA

A szabadedzés után folytatódik az autó beállítása: a versenyző a mérnökével és a csapatmenedzserrel együtt átbeszéli a tapasztalatokat, csapattársával belső kamerás felvételeket elemez, kitalálják az időmérős taktikát, folyamatosan figyelik a telemetriát. Az időmérőn megszerzett rajthely ismeretében aztán kezdődhet a felkészülés a futamokra. Még a főnök, Michelisz Norbert is beugrik csapatához, hogy ellássa egy-két jó tanáccsal versenyezőit.

ami természetesen inkább csak biztonsági ügy, hiszen úgyis minden akkor, abban a tizedmásodpercben dől el, amikor elindítják a mezőnyt. Kiszámíthatatlan, hogy ki merre mozdul, milyen íven fordul, és hol fékez, a versenyzőnek milliónyi tényezőt egyszerre figyelembe véve kell pillanatok alatt döntést hoznia. És - ami talán ennél is fontosabb - viselnie kell a döntése következményeit.

A főnök, Michelisz Norbert (pirosban) is beugrott egy-két ötlettel Forrás: M1RA

Például azt, hogy a második futamon a Nagy mellé a füvön érkező Stian Paulsennel való ütközéskor rálépjen-e a fékre, vagy sem. Ahogy azt korábban az Origónak elmondta, autóversenyzőként nem jut eszébe fékezni, így el kellett fogadnia, hogy megbüntették, amiért a Hyundai a találkozástól bizonytalanná vált és kibillentette az ellenfél Cupráját. A hivatalos indoklás szerint Nagy nem volt felelős a balesetért, de megelőzhette volna, ha fékez.

Márpedig egy autóversenyző csak akkor fékez, ha nagyon muszáj.

Hosszasan és minden oldalról elemezték az esetet mérnökével, csapatfőnökével és édesapjával is, és bár nem a legjobb szájízzel, de végül elfogadták a 10 másodperces, plusz a következő hétvége első futamára érvényes három rajthelyes büntetést. Hétfő estétől pedig már a következő hétvégére koncentrálnak, összesen három pontszerző helyezéssel a zsákban.

Egy magyar csapat az autósport elitjében Forrás: M1RA

Az események feldolgozásában sokat segített Nagy Dánielnek a jó ízűen, felszabadultan és teljesen megérdemelten elfogyasztott zandvoorti pizza, majd utána a tejszínhabbal alaposan megküldött csoki mousse. Edző bá' már úgyis úton hazafelé, és egyébként is, egy keményen végigdolgozott hétvége után jár a jutalom versenyzőnek és csapatnak egyaránt. Aztán az utolsó estére még az időjárás is szelídült, megmutatta szép arcát a zandvoorti tengerpart.

A békés Zandvoort Forrás: Origo