Társoldalunk:

Kiesett a szeme a helyéről, már újra versenyezne

2018.06.01. 09:23

Valamennyi topkategóriában megfordult karrierje alatt, Forma-1-es pilótaként pontot is szerzett. A túraautó-világbajnokságban talált otthonra, 2017-ben jó eséllyel megnyerhette volna a sorozatot, de egy borzalmas baleset miatt kihagyta a szezon hajráját, és még mindig vár a visszatérésre. Orvosai szerint csoda, hogy ilyen hamar felépült. Tiago Monteiro az Origónak Zandvoortban adott exkluzív interjújában elárulta, mi volt a legnagyobb félelme a halál kapujában.

255 km/órás sebességnél vesztette el az uralmat autója fölött a Honda tavaly őszi barcelonai tesztjén. A portugál versenyző hiába nyomta a féket, semmilyen fékhatást nem tapasztalt. Gyors kormányzással sikerült valamennyire keresztbe fordítania és lassítania az autót, ami ezután a fűre érve irányíthatatlanná vált, többször is megpördült, majd magatehetetlenül, óriási erővel - 178 km/órával - többször is a falnak csapódott, miközben 44G erőhatás érte Monteiro testét.

„Érdekes, de a becsapódásig mindenre emlékszem. Elment a fék, az autó a kettes kanyarban kicsúszott. Tudtam, hogy nagy becsapódás jön, elengedtem a kormányt, és keresztbe tettem a karjaimat a mellkasomon. Azt mondtam magamnak, uh, ez fájni fog, aztán onnantól filmszakadás. A kórházban arra ébredtem, hogy pokoli fájdalmat érzek, olyat, amilyet addig soha az életben. Hiába kaptam morfint is, borzalmas állapotban voltam. Ahogy kinyitottam a szememet, azonnal hányinger gyötört, de aludni sem tudtam, mert a fejfájásom egy pillanatra sem enyhült” - nyolc hónappal a baleset után már teljesen természetesen beszél a hátborzongató pillanatokról.

Az sem esik nehezére, hogy nagyobb részletességgel elmagyarázza, pontosan milyen sérüléseket szenvedett. „Hatalmas erőhatás érte a testemet, a nyaki csigolyáim sérültek meg, és a nagy ütés hatására vérrögök keletkeztek az agyamban. A látásom még mindig nem százszázalékos, mondjuk ez nem is csoda, mert a becsapódás következtében a látóidegek megnyúltak, vagyis a szemeim szinte kiestek a helyükről. 85 százalékos kettős látásom volt, sokáig keresztbe álltak a szemgolyóim. Mostanra a hétköznapi életben tökéletes lett a látásom, de a versenyautóban még nem százszázalékos, az agyam egyszerűen nem tudja megfelelő tempóban lekövetni azt, amit látok. Három hétig nem tudtam beszélni, nyelni, másfél hónapig egy kortyot sem ittam, a jobb oldalamat két hétig mozdítani sem tudtam. Az egészben az volt a legnehezebb, hogy mentálisan teljesen rendben voltam, tökéletesen tudtam, mi történik velem, de nem tudtam kontrollálni a testemet. Igazi kicseszésnek éreztem az egészet.”

Amilyen hamar csak lehetett, megkezdte a rehabilitációt:

Eleinte semmilyen javulást nem érzett, de egy pillanatra sem vesztette el a hitét, még akkor sem, amikor a legrosszabb állapotban volt. Azután azonban, hogy Barcelonából hazaszállították Portugáliába, jelentős és látványos javulás kezdődött meg nála. „Könnyen depresszióba eshettem volna, hiszen egy hétnyi fekvés után még egy két kilogrammos súlyzót se tudtam megmozdítani. Ha felálltam, nem találtam az egyensúlyomat, nem tudtam előrehajolni, mindenem fájt. Közben azzal is meg kellett küzdenem, hogy újabb és újabb versenyeket kellett kihagynom úgy, hogy óriási esélyem volt a világbajnoki cím megszerzésére. Ettől aztán makacs lettem, mint egy öszvér, csak még jobban összeszedtem magam, hogy a következő hétvégén már autóba ülhessek.” A portugál versenyzőnek a rengeteg támogatás is erőt adott, és azt mondja, ez nem csak udvariaskodás. „A családom mellett a barátaim, a csapattagok, az orvosok, a nővérek, Japánból a Hondától, más csapatoktól, Portugáliából, a világ és életem minden részéből, a Forma-1-es korszakból is eljöttek meglátogatni, vagy üzeneteket küldtek, rengetegen aggódtak értem. Mindez visszaigazolása volt annak, hogy valamit mégiscsak jól csináltam az életemben.

Hatalmas erőt jelentett neki családja támogatása:

Azzal együtt, hogy a motivációját és a hitét egy pillanatra sem veszítette el, voltak időszakok, amikor eluralkodott rajta a félelem:Rettegtem tőle, hogy kerekesszékbe kerülök, hogy többé nem leszek a régi, mert épp megtorpant a fejlődés. Volt, hogy sírtam is, de meghalni soha nem akartam. A jobb oldalam mondjuk nem jött rendbe, a combomon a meleget egyáltalán nem, a hideget viszont forrónak érzem, de ez legyen a legnagyobb bajom, mert mellette tudok futni, mozogni, és újra azt csinálhatom, amit szeretek.”

Az emlékezetes, 2005-os Forma-1-es Amerikai Nagydíjon Michael Schumacherrel és Rubens Barrichelloval együtt dobogóra állhatott. A michelines csapatok bojkottja miatt a futamon csak a Bridgestone gumikat használó hat autó indult el

Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Gero Breloer

A baleset óta a Honda minden fórumon és minden formában hangoztatja, hogy számít Monteiróra, várják a visszatérését. Amíg ez be nem következik, addig fenntartják neki a helyet a WTCR-ben szereplő Boutsen Ginion csapatnál, és újabb autóba üléséig a fiatal belga tehetség, Benjamin Lessenness mentoraként dolgozik.

Minden 2018-as futamon a helyszínen van, a túraautó-világkupa családja is mindenben támogatja, de - őszintén bevallja - azért ez nem az igazi. „Eleinte nagyon kemény volt itt lenni és nem versenyezni. Aztán... ahh... jó, igazából mindig nehéz itt lenni és nem versenyezni.A bukósisakom mindig nálam van, sosem tudni, mikor lehet rá szükség. De örülök neki, hogy egyáltalán itt lehetek. Igyekszem kihasználni a lehetőségeket, sokat dolgozom és sokat tanulok. Menedzsmentről, stratégiákról, a csapattaktika szervezéséről - egy kicsit beleláthatok a másik oldal munkájába.

A WTCR-család nem hagyta magára egy percre sem. A sorozat promótere, François Ribeiro (balra), valamint csapattársa a Boutsen Ginionnál, Tom Coronel (sárgában) társaságábanForrás: Francois Flamand / DPPI/Francois Flamand

Furcsa, hogy ebben a pozícióban sokkal elfoglaltabb vagyok, mint amilyen voltam pilótaként. Amikor versenyeztem, könnyű volt azt mondani, hogy most nem érek rá, most nincs olyan kifogás, hogy futamom lesz. Benjamin pedig nagyon ügyes, szeretném a lehető legjobb szintre felhozni őt. Főleg, hogy a Honda nagykövete vagyok, nekem is fontos, hogy a márka versenyzői a legjobbak között legyenek.”

A szeme sokáig keresztbe állt:

Michelisz Norbert korábbi csapattársa azt mondja, nem változott meg a baleset hatására, de rengeteget tanult a történtekből, és sok mindent máshogy lát. A legnagyobb kérdés számára nem az, hogy miért történt mindez, hiszen tisztában van vele, hogy autóversenyzőként bárkivel bármikor előfordulhat hasonló szerencsétlenség. Ami foglalkoztatja, az az időzítés.Nem a miért érdekel, hanem az, hogy miért akkor. Húsz éve versenyzem különböző sorozatokban, miért pont akkor történik, amikor vezetem a bajnokságot, amikor erősek vagyunk, amikor egyben van a csomagunk, amikor a legnagyobb az esélyünk nyerni? A választ még nem tudom, de azt már látom, hogy másképp állok a dolgokhoz, mint korábban. Igyekszem mindenben a pozitívat látni, még nagyobb szenvedéllyel csinálok mindent, minden egyes nap hálát adok azért, hogy ilyen szerencsés vagyok. Olyan volt ez az egész, mint egy hatalmas pofon, hogy ébredjek már fel végre. Az ember néha hajlamos elfelejteni, hogy mennyi mindene van, aztán a halál árnyékában átértékel mindent.”

Michelisz Norberttel 2016-ban és 2017-ben is csapattársak voltak a Honda gyári csapatánálForrás: DPPI/Alexandre Guillaumot

Természetes, hogy ennyi küzdelem után nem mondott le a visszatérésről, de nem akar bármi áron autóba ülni. Csak akkor vállalja a versenyzést, ha már százszázalékos az egészségi állapota, nehogy egy meggondolatlan döntéssel elvesszen a kemény munka, amit eddig a gyógyulásába fektetett.

„A nyakam még mindig fáj a kanyarokban, nem is csoda, kilenc hónapig meg se tudtam mozdítani a fejemet. Az orvosaim így is azt mondják, két lábon járó csoda vagyok, hogy ilyen súlyos baleset után ilyen gyorsan felépültem. Megtehetném, hogy nem várom meg a teljes gyógyulást, és elkezdek ilyen állapotban újra dolgozni, annak viszont nem sok értelmét látom, hogy esetleg újra megsérüljek. A két héttel ezelőtti zolderi teszt jól sikerült, végre először újra magabiztos voltam az autóban, nyilván nem volt minden tökéletes, de megyünk tovább. Újabb tesztre készülök, és meglátjuk, hol, mikor térhetek vissza. Az viszont biztos, hogy ha még idén ismét versenyezni fogok, akkor ez az év felkészülés lesz a következő szezonra, senki nem gondolja, hogy visszatérek, és rögtön futamot nyerek. Az is biztos, hogy nem fogom erőltetni a dolgot, ha esetleg nem érzem jól magam az autóban.”

Családja a legfőbb támasza:

Hogy esetleg éppen hazai pályáján, a WTCR soron következő portugáliai fordulóján tér-e vissza Tiago Monteiro, az a június 23-i hétvégén Vila Realban kiderül.