Vágólapra másolva!
Ami a nemzetközi túraautózásnak Michelisz Norbert, az a ralikrossznak Szabó Krisztián. A Super 1600-as kategória 2016-os és 2017-es Európa-bajnok versenyzője türelmesen lépdel felfelé a ranglétrán, hogy elérje legnagyobb álmát, a ralikrossz-világbajnokságot. A jelek szerint tökéletes irányban halad a WRX-hez vezető úton: új csapatában és új kategóriájában második hellyel mutatkozott be, most hétvégén pedig szintén jó esélyekkel áll rajthoz az ERX soron következő fordulóján, Rigában.

A Super 1600-asról Supercar kategóriára váltó magyar versenyző szeptember első hétvégéjén indult először Mattias Ekström csapata, az EKS színeiben. Az Euro RX negyedik fordulóján, a franciaországi Loheacban rögtön egy második helyet szerzett meg az Audi S1 Supercarral, vagyis mondhatjuk, hogy hamar ráhangolódott a kétliteres, turbós géposztályra, a korábban 1.6-os szívó motorral felszerelt autókkal versenyző pilóta. Az Origónak adott interjújában Szabó Krisztián elmondta, habár újoncként nem volt könnyű dolga a svédekkel, az eredményei hamar meggyőzték a csapatot. "Le sem tagadhatnák a skandináv vérmérsékletet. Kis túlzással

nem lehet eldönteni róluk, hogy épp temetésre készülnek vagy megnyerték a lottó főnyereményét,

annyira nehéz eldönteni, hogy örülnek-e vagy szomorúak. A franciaországi verseny után viszont mindenki felől pozitív volt a visszajelzés, sikerült megtalálnom a közös hangot a szerelőkkel és a csapatvezetéssel egyaránt."

Szabó Krisztián az új csapatával közös első hétvégén rögtön dobogóra állhatott Forrás: EKS

Folytatásként most hétvégén, szeptember 14-16-án Riga következik, ahol egyszerre rendezik meg a ralikrossz-Eb és a vb aktuális fordulóját. A világbajnoki mezőnyben olyan nagy nevek indulnak, mint Sebastien Loeb, Petter Solberg és Mattias Ekström. A pálya egyáltalán nem ismeretlen Szabó Krisztián számára. "Tavaly még a Super 1600-ban versenyeztem itt, illetve nyár közepén itt volt a hivatalos ralikrossz teszt, amin azzal az autóval vettem részt, amivel most versenyzem.

Szerencse, hogy a magyar versenyző ismeri a következő állomást, mert a ralikrosszban - a gyorsasági szakággal ellentétben - nincsenek szimulátorprogramok, vagyis korlátozottabbak a felkészülési lehetőségek. Emiatt a versenyzők főleg belső kamerás felvételekkel tanulják a pályát, valamint a hivatalos teszteken próbálnak részt venni.

Szabó Krisztián EKS-es Audija Forrás: EKS

A ralikrossz világszerte egyre népszerűbb. A vb- és az Eb (WRX és az ERX) legutóbbi közös hétvégéjén Franciaországban nyolcvanezren nézték végig a futamokat. Szabó Krisztián szerint teljesen érthető, hogy sokakat vonzanak a versenyek. "Nagyon látványos, rövid, tömör, gyors műfajról van szó. Ugyanúgy egy hétvége, mint mondjuk a gyorsaságiban, de itt nem többórás egyetlen futam, hanem három-öt perc.

Emellett kontaktsportról beszélünk, sok az ütközés, amit tolerálnak is egy szintig, tehát tényleg sok az esemény."

A kétszeres Európa-bajnok versenyző az Origónak rövidebb és hosszabb távú terveiről is beszélt. "Természetesen szeretnék egész éves együttműködést jövőre az EKS-sel, de semmi nem biztos még. Ők is nehéz helyzetben vannak, hiszen a az Audi kiszáll a csapat mögül, vagyis nem lesz gyári támogatás. A csapatot ennek ellenére szeretnék megtartani, de még nem tudják, hogy sikerül-e. Ami biztos, hogy az Eb-n tudnak indítani autót, szeretnék is ott az egyik pilótájuk lenni.

Hétvégéről hétvégére több tízezren kíváncsiak a WRX és az ERX futamaira Forrás: EKS

Hosszabb távon pedig természetesen a WRX a cél, ott versenyezni a legnagyobb álmom, de előtte végig kell lépnem minden lépcsőfokot.

2021-re tervezik a világbajnokságban az autók elektromosra cserélését, én pedig ott szeretnék lenni jelöltként az egyik gyári ülésre, amikor a széria elindul. Ehhez persze jó lenne minél hamarabb az egyik nagy csapathoz kerülni, de az Audinál, a Peugeot-nál, és a Volkswagennél is megvannak a versenyzők. Nekem most sikerült az egyik lábamat betenni az Audihoz, sajnos azonban ők pont kiszállnak, de meglátjuk, mit hoz a jövő."

A ralikrossz növekvő népszerűségét mutatja, hogy épp pár napja jelentette be Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára és Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, hogy Magyarország egy sok más mellett ralikrosszfutamok rendezésére alkalmas aréna épül állami garanciavállalással Nyíregyházán, és a tervek szerint a WRX egyik fordulóját az új komplexumban rendeznék majd.

Rövid és gyors futamok egész hétvégén

A ralikrossz Eb és vb menetrendje igazán közönségbarát, hiszen szombaton és vasárnap is szinte megállás nélkül zajlanak az események a pályán. Előfordul, hogy már pénteken elkezdődik a program, de az általánosabb, hogy szombat reggel szabadedzésekkel indul egy-egy forduló. "A szabadedzéseken mindenki kétszer-háromszor négy kört mehet a pályán, azután kezdődnek a kvalifikációs futamok. Ezek négy körösek, ezeknek az összesített időeredménye alapján alakul ki egy tizenkettes mezőny, akik az elődöntőbe jutnak. A két elődöntőben hat-hat autó indul, ezekből az első három jut a döntőbe, onnan az első három állhat dobogóra" - ismertette Szabó Krisztián a lebonyolítás rendjét.

A WRX és az ERX mezőnye szeptember 14-16-án Lettországba, Rigába érkezik. Az EKS színeiben versenyző Szabó Krisztián futamairól folyamatosan, a helyszínről számolunk be az Origo olvasóinak.