Társoldalunk:

A borulás ellenére remekül zárta első Eb-szezonját Herczig Norbert

2018.09.26. 11:42

A MOL Racing Team pilótája, Herczig Norbert számára véget ért az Európa-bajnokság, de a munka ezzel még nem ér véget a szezonra. Herczig az Origón vezetett blogjában rendszeresen beszámol a nyolcállomásos rali Európa-bajnokság eseményeiről, hogy megmutassa, mi rejlik a kulisszák mögött, hogyan telik egy-egy versenyhétvége, és mit tapasztalnak a legendás helyszíneken. Legújabb bejegyzésében arról esik szó, hogy a lengyel rali volt a Herczig-Ferencz páros utolsó Eb-futama, mert az évadzáró lett ralin nem indulnak.

Az Eb szereplésünket befejeztük erre az évre, de a munkának koránt sincs vége. Ha a kis ralis kuckómban felnézek magam mellett a polcra, akkor elsőként a két dobogós helyért kapott trófeán pihen meg a tekintetem. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen év elején a legmerészebb álmainkban is maximum egy Eb dobogó szerepelt, mi pedig a hat versenyből kettőn a pódiumon fejeztük be a versenyhétvégét. A trófeák mellett azonban ott van hat vaskos paksaméta, ami szakmai szempontból legalább olyan értékes, mint a dobogós helyek: hat európa-bajnoki futam itinerje, és az a rengeteg tapasztalat, amit összegyűjtöttünk ezeken a versenyeken. A Lengyel Rali céljában emiatt duplán is fellélegezhettünk, újabb versenyt fejeztünk be, és az éves célunkat is elértük.

A Lengyel Rali egy olyan kihívás volt, ami megmutatta, hogy hiába volt már mögöttünk öt futam, mindig lesz mit tanulni. Ismeretlen pályákra érkeztünk, korábban az országban is csak egyszer jártam. Serdülőkoromban még fociztam, és a csapattal Lengyelországon keresztül utaztunk Norvégiába. Egy öreg Ikarus busszal döcögtük végig az utat, és ki gondolta volna akkor, hogy harminc évvel később ugyanott egy raliautóban ötödik fokozatban padlógázzal száguldunk majd a murvás pályákon. Azok az emlékek azonban mára szinte teljesen eltűntek, így kíváncsian utaztam a Lengyel Ralira, mert a tavalyi vb-futam videói után valami különlegesre számítottunk.

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Skoda FabiábanForrás: Gregory Lenormand / DPPI/@ GREGORY LENORMAND / DPPI/Gregory Lenormand

A pályabejáráskor már láttuk, hogy ez a murva nem az a murva, amit korábban itthon, vagy az előző európai versenyeken láttunk. Voltak keményebb, csapágygolyóhoz hasonló kavicsokkal borított szakaszok, voltak egészen laza részek, de az igazi nehézséget egyrészt az óriási tempó okozta. A készülő itinerben sorra követték egymást az ötödik fokozatos teligázas bejegyzések, lépten-nyomon ugratókkal tarkítva. Azt is láttuk, hogy sokszor belefért akár egy út mellé csúszás is, mert nem voltak megbúvó akadályok a kijelölt pálya mellett, de voltak olyan részek is, ahol nagyon szűk volt az út, és ezeken a helyeken inkább egy kicsit szűkebben kellett fordulni. Érdekességet is láttunk a pályabejáráskor, a kalinyingrádi enklávé mellett a határnál a Goldap nevű gyorsaságin volt egy épület, amelynek falára a nézők felírták azok neveit, akik úgy mentek el előttük a szakaszon, hogy az nekik is tetszett.

Legendák neve a házfalonForrás: Herczig Norbert

A hazai sztár Robert Kubica neve természetesen ott volt, mert ő is indult korábban a világbajnoki futamon, és emlékszem Jari-Matti Latvala nevére is.

A pénteki nap sokáig emlékezetes marad, mert épp a születésnapomra esett. Nagyon kedvesek voltak a srácok a csapatnál, mert tortával köszöntöttek, és az Európa-bajnokság szervezői is megleptek egy tortával a hivatalos sajtótájékoztatón. Megint előkerült a számmisztika is, ez volt a 75. Lengyel Rali, én pedig 1975-ben születtem. Aztán magamat is sikerült megajándékozni, mert a kvalifikáción az idei legjobb eredményünket értük el, majd a kora esti első gyorsaságin másodikak lettünk.

A szervezőkkel kapcsolatban volt még egy érdekes esetünk. Az ERC és a WTCR promótere az Eurosport Events, ahol dolgozik egy hölgy, aki mindkét sorozatban érdekelt. Az egyik sajtóanyagban hibázott, és megszokásból Norbert Micheliszként említett engem is. Utána persze elnézést kért, és jót mosolyogtunk, hiszen régi legenda, hogy a külföldiek meg vannak győződve arról, hogy nálunk minden autóversenyző Norbert. A túraautósoknál ott van Michelisz Norbi és Nagy Norbi, a Kamion Eb-n Kiss Norbi vitézkedik, az ERC-ben pedig én képviselem a Norberteket.

A pénteki ünnepi hangulat sajnos nem tartott sokáig, a szombati első gyorsaságin rögtön hibáztam, és egy kiskertben kötöttünk ki. Az egyik kanyarban egy szalmabálát kellett megkerülnünk nagyon szűken, és az autó nem úgy fordult, ahogyan szerettem volna. Utána pár száz méterrel következett egy hasonló szűkebb balos kanyar, és nem akartam ismét sebességet veszíteni, így meghúztam a kéziféket. Ott épp laza volt a talaj, és addigra már mély nyom alakult ki, ami megvezette az autót. Túlfordultunk, és a kerítést lerombolva egy kiskertben találtuk magunkat. Utólag virágokra, egy nádas részre, és egy kis fenyőfára emlékszem, utóbbit le is taroltuk, amikor visszajöttünk a pályára.Szerencsére a Skoda ezt is kibírta, azonban több, mint egy percet elveszítettünk, és a péntek esti második helyünk után a tizenhetedik pozícióban találtuk magunkat. Elkezdtük a felzárkózást, de egy picit bennem maradt a hiba, ezért gyorsaságiról gyorsaságira fokozatosan találtunk csak vissza a megszokott versenytempóra. Így is sikerült top 10-es időket autózni, és a nap végére a 10. helyen voltunk.

Nem volt messze a nyolcadik hely sem, ami azért lett volna sokkal kedvezőbb, mert a második napra fordul a rajtsorrend, az első tíz pilóta fordított sorrendben rajtol. Ez a murvás pályákon különösen fontos, mert az elsők mindig takarítanak, és ezzel sok időt veszítenek. Nem estünk kétségbe, mert ez is egy új tapasztalat volt. Azt láttuk, hogy az élen állókat most nem tudjuk megközelíteni, mert a pályák annyira gyorsak voltak, hogy itt csak az tudott igazán jól menni, akinek rutinja volt ilyen körülmények között. Az ugratókon sokszor a levegőben számolni lehetett volna a másodperceket a földet érés előtt, ami merőben új élmény volt, ráadásul számtalan ilyen ugrató volt a gyorsaságikon.

Rengeteg volt az ugratóForrás: zila@email.cz/Zilinsky Zdenek

A különbségek ilyenkor abból adódnak, hogy az a páros, aki ilyen pályán ment már, az pontosan tudja, hogy hol fér el fékezés nélkül, ha pedig 180-nál akár csak egy picit belesimítasz a fékbe, az rögtön súlyos másodperceket jelent.

Vasárnap tehát takarítottunk, de érdekes módon ez nem viselt meg bennünket. Szép lassan közeledtünk az előttünk levőkhöz, a körülményekhez képest jó volt a tempónk is, amikor a 13-as gyorsasági szakaszon az év egyik legfurcsább momentuma történt velünk. Egy derékszögű kanyarban, a kelleténél egy picit rövidebb féktáv után, lecsúszott az autó hátulja az útról és magával rántotta a kocsit is, mi pedig szépen felborultunk.

Borult a SkodaForrás: Herczig Norbert

Mindez nagyon lassan történt, és érdekes módon Ramónnal együtt néma csendben vártuk, hogy mi lesz a vége. Végül, mint egy macska, a Skoda a négy kerekére érkezett, és mivel a levegőben kinyomtam a kuplungot is, a motor sem állt le, így azzal a lendülettel gázt adtam, és szó nélkül mentünk tovább. Az egész olyan volt, mintha szerepelt volna a manőver az itinerben, és tudatosan történt volna. Persze veszítettünk jó pár másodpercet, de a legnagyobb baj az volt, hogy a vezetőoldalon bepókhálósodott a szélvédő, ezért sokszor áthajoltam Ramón oldalára, hogy lássam az utat. Ő azt mondta, olyan volt, mintha az iskolában lettünk volna és puskáztam volna az itineréből.

Az esetnek meglepő módon volt egy pozitív hozadéka is, mégpedig az, hogy a nem túl heves természetű navigátorom, elkezdett hajtani a hátralévő gyorsasági szakaszon, és pillanatok alatt nemhogy felvettük a korábbi tempót, hanem még gyorsabbak is lettünk. A végén csak összenéztünk, és azt mondtuk, hogy ez olyan igazán ralis volt. Örültem neki, mert Ramón egy új oldalát ismertem meg, és tulajdonképpen megtaláltuk a receptet arra is, hogy egy hiba után is azonnal visszaálljunk a korábbi tempóra.

Sikerült gyorsan megtalálni a versenyzempótForrás: josefpetru@email.cz/Josef Petru

Az utolsó két gyorsaságin már nem volt miért hajtani, itt már végre tudtam jobban figyelni az autó beállításaira is, így már azt is tudom, hogy jövőre mit kell majd változtatni. Végül tizedik helyen fejeztük be a Lengyel Ralit, pontot szereztünk, és pontot tettünk az idei évre is.

Az elején úgy kezdtem a blog bejegyzésem, hogy elértük a kitűzött célt. 2018-ban majd 50 európa-bajnoki gyorsaságit feldolgoztunk, hat versenyből ötön elértük a célt és azon a futamon, ahol kiestünk a cseh Barum Ralin is sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Az év közepén a dobogós helyekkel bőven túl is teljesítettük a céljainkat, és talán épp emiatt van bennem egy minimális hiányérzet, hiszen menet közben jön meg az étvágy, és titkon azért reméltük, hogy tudjuk ezt az eredményt hozni a szezon végén is. Nem sikerült, de így is büszkék vagyunk, mert az első szezonunkban, ezen az ötven számunkra ismeretlen gyorsasági szakaszon, méltó ellenfelei voltunk azoknak a versenyzőknek, akik nem először járnak ezeken a pályákon.

A következő hetekben folytatjuk a munkát, de most már az íróasztalnál. A partnereinkkel megkezdjük az idei év kiértékelését illetve a jövő évi szerződések előkészítését. Újra és újra végig nézzük a belső felvételeket, az itinereket, és az autó beállítási adatait, hogy jövőre már a lehető legjobban hasznosítani tudjuk az eddig összegyűjtött tapasztalatokat. Folytatjuk az erő-állóképesség és a képességfejlesztő edzéseket a Fit4race programban Ramónnal mindketten.

Az íróasztal mellett pedig ott vannak a trófeák, és ha felnézek rájuk, nem csak a versenyek jutnak eszembe, hanem az a hihetetlen támogatás is, amit ebben a szezonban kaptunk. A szurkolóktól, a támogatóktól, és a korábbi versenytársainktól is. Éreztük az összefogást, és megindító volt az a szeretetet, ami felénk áradt. Nehéz elmondani azt az érzést, amikor a világ egy távolabbi pontján, egy eldugott gyorsasági szakasz mélyén az egyik kanyarban meglátjuk a magyar zászlót, amit nekünk lengetnek. Azt, amikor sokezer kilométerre Magyarországtól egy szervizparkban aláírást kér egy szurkoló, aki miattunk utazott el a versenyre. Azt, amikor olvassuk a mérhetetlen mennyiségű támogató üzenetet és buzdítást, amit a közösségi oldalakon kaptunk. És nagyon sokat jelent az is, ha valaki idáig jutott ennek a blogbejegyzésnek az olvasásában, hiszen ez is azt jelzi, hogy követi a pályafutásunkat, figyeli az eredményeinket. Ezek a gesztusok nagyon fontosak nekünk, hiszen Magyarországot, és a magyar autósportot is képviseljük a Rallye Európa-bajnokságon, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az eredményekkel háláljuk meg ezt a bizalmat. Köszönjük! 2019-ben folyatjuk!