Vágólapra másolva!
Szalay Balázs csütörtökön kora reggel elrepült Peru fővárosába, Limába, ahol január 6-án elrajtol a 41. Dakar rali mezőnye, amely 5000 kilométer megtétele után ugyanoda is tér vissza.

Szalay Balázs és Bunkoczi László ezúttal egy Opel Grandlandet állít csatasorba, amelynek vadonatúj a motorja, ezáltal sokkal dinamikusabb.

„A top tízbe teljesen biztosan csak gyári versenyzők tudják beverekedni magukat,

de a húszba manapság is bekerül két-három amatőr. Szóval az már siker lenne" – mondta Szalay Balázs, aki a 14. sivatagi show-jára készül. "Az a bökkenő, hogy ahhoz minimum negyven, hozzánk hasonló technikai háttérrel versenyző ellenfelünket kellene megelőzni. De meg fogjuk próbálni!

15 év után most először lesz légkondi a versenyautójukban Forrás: Opel Dakar Team

Pont ugyanígy gondolja navigátora, Bunkoczi László is, aki annak örül a legjobban, hogy tizenöt év közös versenyzés után végre van az autójukban légkondicionáló.

„Rengeteget számít majd a légkondi, például amikor negyvenöt fokban ki kell szállni az autóból ásni, és utána visszaülünk, visszahűl a testünk

Így jobban tudunk majd koncentrálni, amire nagy szükség is lesz, mert a mezőnyt elnézve minden eddiginél nehezebb lesz jó eredményt elérni a Dakaron. Huszonöt gyári autó van a mezőnyben, s bár ők folyamatosan a határokat feszegetik, úgyhogy ki fog esni közülük néhány, még így is maradnak elegen. Ami minket illet: megtettük, amit megtehettünk, és szeretnénk tisztességesen helyt állni."