Társoldalunk:

Argentin páros is Michelisz ellenfelei között a WTCR-ben

2019.01.29. 09:30

Ahogyan azt sejteni lehetett, argentin versenyzőpárossal indul 2019-ben a WTCR-ben az All-Inkl.com Münnich Motorsport. A tavaly is a németeknél dolgozó Esteban Guerrieri csapattársa Nestor Girolami lesz.

A WTCC-ből ismert Nestor Girolami a tavalyi japán hétvégén a Münnich Motorsport vendége volt Szuzukában, ebből már sejteni lehetett, hogy valamilyen együttműködésre készülnek, most pedig hivatalos közleményben erősítették meg a pletykákat.

"Szuzukában egy teljes hétvégét tölthettem a csapattal, és az első pillanattól világos volt számomra, hogy komoly esélyekkel mehetnek a bajnoki címért. Örülök neki, hogy Esteban lesz a csapattársam, nagyon jó barátok vagyunk. A legjobb formámat hozom majd a szezonban, alig várom, hogy teszteljünk végre" - mondta Nestor Girolami. 

2017-ben még külön csapatban voltak ellenfelek: Nestor Girolami (balra) és Esteban GuerrieriForrás: Marc de Mattia / DPPI/Paulo Maria

Az All-Inkl.com Münnich Motorsport ezek szerint két Hondával indul a 2019-es túraautó-világkupán. Szintén a japán gyártó egyik autóját vezeti majd Tiago Monteiro is, azt egyelőre nem tudni, hogy melyik csapatnál és ki lesz a csapattársa.