Tibor Jancula (Ferencváros)
Aki a legfrissebb információk szerint mégsem lesz a Fradié. Mindenesetre tény, hogy a nyáron Magyarországra szerződött (?) futballisták közül kétségtelenül ő a legismertebb a nemzetközi labdarúgásban. Jancula 1969. július 16-án született, és bár a Slovan Bratislavában kezdte pályafutását, igazán ismert a DAC Dunajská Stredában lett. A dunaszerdahelyi csapatban már fiatalon alapember volt a csehszlovák bajnokságban, az utolsó egységes pontvadászatban például hétszer volt eredményes. Csehország és Szlovákia szétválása után a cseheknél maradt, a Viktoria Zizkov játékosa lett, ahol főleg az 1994-95-ös idényben remekelt: abban a szezonban tízszer volt eredményes, ugyanannyiszor, mint csapattársa, bizonyos Karel Poborsky. Nem csoda, hogy 1995 nyarán külföldre igazolt, az osztrák SV Salzburg vette meg, és akkor mutatkozhatott be a szlovák nemzeti tizenegyben is. Ausztriai első évében aránylag jól teljesített (hét gólig jutott), a következőben viszont már csak kétszer volt eredményes. Csatártársa akkor legtöbbször Klausz László volt, aki öt góllal fejezte be a pontvadászatot, amelyet a salzburgiak nyertek meg. Jancula ezt követően ismét klubot váltott, ezúttal a német másodosztályú Fortuna Düsseldorfba igazolt, ahol azonban nem sokáig maradt, már a szezon közben a belga Beveren játékosa lett; ott többek között a magyar Puglits Gábor is a csapattársa volt. Jancula Belgiumban sem nagyon szerepelt a kezdők között, és 1997 nyarán hazatért: a Slovan Bratislava vette meg. Akkor szerepelt először hazája bajnokságában! A pozsonyiaknál fokozatosan lendült játékba, és legjobban a legutóbbi pontvadászatban teljesített, amikor is 15 alkalommal volt eredményes. A nemzeti tizenegyben utoljára tavaly szeptemberben, a Macedónia elleni hazai találkozón lépett pályára, eddig összesen 29 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt.
Orosko Anonam (Vasas Danubius Hotels)
A nigériai támadó (akinek neve helyesen nem Anonam Orosko, hanem Orosko Anonam) három évvel ezelőtt tűnt fel Európa futballpályáin, mégpedig a máltai Naxxar Lionsban. Első idényében még semmi különlegeset nem produkált, hiszen a szigetország bajnokságában hét gólt szerezni nem eget rengető teljesítmény, az 1999-2000-es idényben viszont megduplázta góljainak számát. Ez fel is hívta rá a figyelmet, legalábbis helyi viszonylatban, és ezért a Máltán élcsapatnak számító Sliema Wanderers szerezte meg, igaz, csak kölcsönbe. A Sliemában aztán a legutóbbi idényben ontotta a gólokat, összesen 22-ig jutott, de ezzel sem tudott házi gólkirály lenni, mivel csatártársa, Michael Mifsud 30-szor volt eredményes. Őt a Kaisersautern vitte el, Anonamnak pedig a Vasas jutott... Pedig vitte volna két másik máltai élcsapat, a Valletta FC és a Birkirkara is. Érdekesség, hogy a máltai infomációk szerint Anonam mindössze 22 esztendős, más, hitelesebb források viszont már 27 esztendősnek tartják...
Daniel Bogdanovic (Vasas Danubius Hotels)
Jugoszláv neve ellenére ő már máltai állampolgár. 1980. március 26-án született, és ebben az idényben került fel a Sliema Wanderers első csapatához. Többnyire csak csereként lépett pályára, összesen nyolc alkalommal, de két gólt azért így is szerzett. A máltai források szerint az utánpótlás-válogatott futballistát a Floriana FC is szerette volna leigazolni, de Bogdanovic inkább a Vasasba szerződött.
Branko Cvetkovic (Vasas Danubius Hotels)
A piros-kékek másik jugoszlávja Kikindán született 1977. március 27-én, és a helyi FK-ban kezdte pályafutását. A másodosztályból az 1998-99-es idény közben került fel az élvonalba, mégpedig az OFK Beogradba, ahol azonban mindössze egy bajnokin szerepelt, azóta egyszer sem lépett pályára a jugoszláv labdarúgás első vonalában.
Szasa Brazenac (MTK Hungária FC)
A kék-fehérek egyik új jugoszlávja ugyan az Obilic játékosa volt, de az egykori bajnokcsapatban csak elvétve lépett pályára: az 1998-99-es idényben két alkalommal cserélték be. A következő esztendőben kölcsönadták a Szutjeszka Niksicnek, ahol megtalálta góllövő cipőjét, és 12 találattal zárta az idényt. Ennek ellenére a legutóbbi bajnokságban sem az Obilicben szerepelt, hanem a Napredak Krusevacban, ahol összesen két gólt szerzett, azt is egy mérkőzésen. A próbajátékon azonban meggyőzte az MTK szakmai stábját. Brazenac egyébként decemberben tölti be 25. életévét.
Kaha Csketiani (Debreceni VSC)
Az 1978. február 24-i születésű grúz középpályás pályafutását a Szamgurali Csaltubóban kezdte el, de az élvonalban már a Torpedo Kutaisziben mutatkozott be. Az 1997-98-as szezonban 23 alkalommal vetették be, többnyire csereként, de ezzel is meggyőzte a szövetségi kapitányt, aki 1998 augusztusában Azerbajdzsán ellen bizalmat szavazott neki. Igaz, ez a csapat később sohasem lépett pályára ugyanebben az összeállításban, sőt, az akkor szerepet kapott focisták a válogatott közelébe sem nagyon jutottak... A Kutaisziben Csketiani mindenesetre alapember maradt, és eddigi legjobb idényét teljesítette az 1998-99-es bajnokságban, amikor háromszor volt eredményes. Azóta egyetlen gólt sem szerzett, viszont egymás után kétszer is bajnokságot nyert a csapattal. Márciusban a moldáv Zimbru Chisinaunál járt próbajátékon, és meg is tetszett a Bölényeknek, de a grúz inkább a Debrecent választotta.
Predrag Gajic (Videoton FCF)
A székesfehérváriak újdonsült jugoszláv szerzeményéről az első adatok az 1991-92-es szezonból keltezhetők, amikor is a Rad Beograd színeiben egy alkalommal becserélték az akkor 19 esztendős támadót a bajnokságban. Együtt léphetett pályára tehát a ma a Borussia Dortmundban szereplő Miroszlav Szteviccsel, illetve a Portugáliában vitézkedő Ljubinko Druloviccsal. Ezt követően azonban Gajic eltűnt a színről, az élvonalban legalábbis nem játszott, sőt, a második vonalban sem, egészen az 1996-97-es idényig, amikor szülővárosának, Loznicának a gárdájában tűnt fel. Onnan némi meglepetésre az olasz másodosztályú Fidelis Andria szerződtette, a Serie B-ben azonban mindössze négy bajnokin lépett pályára. Haza is tért Jugoszláviába, de az élvonalbeli FK Pristinában sem váltotta meg a világot. A Hajduk Kulában már jobban szerepelt, az 1999-2000-es szezonban négyszer volt eredményes, a legutóbbi szezonban viszont egyszer sem, ami egy csatártól nem a legjobb teljesítmény.
Bojan Lazic (MTK Hungária FC)
A kék-fehérek másik újdonsült délszlávja az 1999-2000-es idényben az élvonalbeli Szutjeszka Niksicben szerepelt, és védő létére egy gólt is szerzett. A legutóbbi szezont viszont már a másodosztályú FK Becejnél töltötte.
Stipe Matic (Vasas Danubius Hotels)
A fiatal horvát védő a Ferencváros leendő ellenfelének, a Hajduk Splitnek a mezét cserélte fel az angyalföldiekére. A Hajdukban az 1997-98-as idényben mutatkozott be, egy mérkőzés erejéig, és a következő szezonban is csak egy alkalommal lépett pályára - igaz, időközben kölcsön is adták őt a Mosornak. Igazából az 1999-2000-es idényben épült be a gárdába, amikor is 22 találkozón vetették be, és a legutóbbi idényben is rendszeresen kezdő volt. Gólt még egyet sem szerzett, igaz, védőként nem is ez az elsődleges feladata.
Marko Mitrovic (Vasas Danubius Hotels)
A Fáy utcaiak jugoszláv kontingensének tagja 1978. július 8-án született Belgrádban, első klubja pedig a helyi katonacsapat, a Milicionar volt. Az 1997-98-as idényben még a másodosztályban szerepelt az egyesülettel, de sikerült kivívniuk a feljutást, így Mitrovic bemutatkozhatott a legjobbak között: összesen öt alkalommal lépett pályára az 1998-99-es bajnokságban. Jugoszláv források szerint ezután a Crvena Zvezda vette meg, de az biztos, hogy a középpályás a legutóbbi két szezonban egyetlen bajnokin sem szerepelt a Vörös Csillagban.
Vladimir Nenadic (Debreceni VSC)
A hajdúságiakkal tárgyaló jugoszláv középpályásról csak minimális információt sikerült összegyűjtenünk. Mindössze annyit tudtunk meg róla, hogy 1999 nyarán a német másodosztályú Greuther Fürthnél járt próbajátékon, de egy előkészületi mérkőzést követően elköszöntek tőle. A németek szerint korábban a portugál Famalicaóban szerepelt, amely akkoriban a harmadik vonalban vitézkedett...
Dubravko Zrilic (Vasas Danubius Hotels)
A horvát támadó már meglehetősen fiatalon bemutatkozott hazája élvonalában, hiszen a HNK Dubrovnikban már az 1991-92-es idényben pályára lépett - pedig akkor még csak 17 esztendős volt. Első élvonalbeli találatára azért még két évet kellett várnia, az 1993-94-es idényben viszont rögtön négyszer volt eredményes. Ennek ellenére csapata kiesett az élvonalból, és Zrilic sokáig csak a másodosztályban csillogtathatta képességeit. Ez leginkább az 1998-99-es pontvadászatban sikerült neki, amikor, már a Segesta Sisak futballistájaként, 29 találattal gólkirályi címet szerzett. Meg is vette az élvonalbeli NK Osijek, amelynek színeiben pályára lépett például a West Ham United elleni UEFA-kupa-mérkőzésen, a bajnokságban pedig öt gólig jutott. A legutóbbi idényben már csak kétszer volt eredményes, mindkétszer a találkozók utolsó perceiben.
Igor Szkukalek (Ferencváros)
A zöld-fehérek nagy nehézségek árán megszerzett bal oldali középpályása sem büszkélkedhet túl nagy karrierrel. Komáromi születésű, így pályafutását az FC Komarnóban kezdte, majd 15 évesen a DAC Dunajská Streda futballistája lett. Dunaszerdahelyen az ifiből kiöregedve nem tartottak rá igényt, eladták tehát a Duslo Salának, ahonnan Rimaszombatra került. Az 1995-96-os idényben a Rimavská Sobotával feljutott a szlovák élvonalba (akkor csapattársa volt Julius Nota is), de a legjobbak között még nem mutatkozhatott be, mert az ugyancsak másodosztályú Ozeta Dukla Trencín vette meg. Ezzel a klubbal ismét kiharcolta a feljutást, de az élvonalban már a DAC Dunasjká Stredával debütált. Az 1997-98-as bajnokságban 15 meccsen szerepelt, gólt nem rúgott, egy csapatban játszott azonban a jelenleg Tatabányán szereplő Vojtech Kissel, sőt, egy mérkőzés erejéig a magyar Árgyelán Jánossal. A dunaszerdahelyiek kiestek, így Szkukalek ismét a másodosztályban találta magát. A csapat a változatosság kedvéért megint feljutott, de Szkukalek akkor már külföldre igazolt mégpedig a cseh SFC Opavába. Ott 29 találkozón lépett pályára, gólt megint nem szerzett, viszont ismét kiesett csapatával. A legutóbbi idényt tehát a cseh másodosztályban kezdte, a télen azonban bejelentkezett érte az orosz Torpedo Moszkva és a cseh FK Drnovice is. Végül az utóbbi lett a befutó, és Szkukalek a 2000-2001-es idény második felében nyolc találkozón lépett pályára a cseh élvonalban.
Alekszandr Jovic
A Ferencváros által tesztelt labdarúgó a Csukaricski Beogradban kezdte pályafutását, és csapatával az 1995-96-os szezonban mutatkozhatott be az élvonalban. Abban az idényben még csak egy gólig jutott, de a következő bajnokságban kilencszer volt eredményes, majd ezután 11 akalommal vette be az ellenfelek hálóját. A belgrádi gárdában egyébként csapattársa volt a jelenleg az ETO-t erősítő Szrdjan Golovic, valamint a volt fradista és újpesi Goran Kopunovic öccse, Velibor is. Jovic teljesítményére a válogatottnál is felfigyeltek, és 1998. január 28-án bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben. Igaz, az Argentína elleni mérkőzésre csak otthon szereplő futballisták kaptak meghívót, ami azt jelenti, hogy a plávik tartalékosak voltak, és Jovic így is csak az utolsó kilenc percre állt be a 3-1-es argentin győzelemmel végződött találkozón. 1998 nyarán a Bundesligába igazolt, a Hansa Rostock 350 ezer márkáért vette meg, de itt nem sikerült neki a nagy áttörés, még a szezon közben eladták az izraeli Hapoel Haifának. A Szentföldön fél szezon alatt 11 meccsen lépett pályára, és három alkalommal volt eredményes, de a bajnokság végeztével nem tartottak rá igényt. Az ezt követő idényről nincsen adatunk vele kapcsolatban, csak annyi bizonyos, hogy a legutóbbi pontvadászatot a német harmadosztályú Carl-Zeiss Jenánál töltötte el.
Dejan Poljakovic (Újpest FC)
A Megyeri útra szerződött futballista a Szpartak Suboticában futballozott hazájában. A gárda az 1997-98-as idényben jutott fel a legjobbak közé, és a következő szezonban 15 talákozón két gólig jutott Poljakovic. Az 1999-2000-es pontvadászatban már csak egyszer volt eredményes, és a szabadkai együttes ki is esett az első osztályból. Ez utóbbi idényben egyébként csapattársa volt Urbán Flórián, valamint a korábban Magyarországon is megfordult Puhalak Antal és Zoltán Kujundzic is.
Dorel Balint (Kispest-Honvéd FC)
A Kispest-Honvéd egy rutinosnak nevezhető védőt igazolt az Otelul Galatiból, akinek több mint kétszáz román élvonalbeli mérkőzés áll a háta mögött. Az FC Brasovban mutatkozott be a legjobbak között az 1992-93-as idényben, és egészen 1997-ig a brassói egyesületben focizott. Ezen idő alatt csapattársa volt például a később Magyarországon is megfordult Tikosi Gyula, illetve a jelenlegi román válogatott egyik erőssége, Ioan Viorel Ganea is. Amikor a Brasov 1997-ben kiesett az élvonalból, akkor az Otelul Galatiba szerződött, és ott is alapember volt. Védő létére viszonylag sok gólt szerzett, a legutóbbi idényig minden bajnokságban legalább egyszer eredményes tudott lenni.
Harmos Zoltán, Zsolnai Krisztián
Korábban az [origo]-ban:
Válogatottakkal erősödhet az Újpest
(FOCIVILÁG)
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.