Vágólapra másolva!
Holnap délután, a labdarúgó Borsodi Liga őszi utolsó körében kerül sor a Ferencváros-MTK derbire, amelynek tétje a hazaiak számára nagyobb, hiszen Illésék még korábban bebiztosították őszi első helyüket. Várszegi Gábor miatt is pikáns összecsapásra lehet számítani. A mindkét klubnál nagy befolyással rendelkező üzletember ugyanis, miután az MTK-t "sínre" tette, a téli szünetben a Fradinál is alapos változásokat tervez.

Komoly pénzinjekcióval legalább négy-öt, minőségi labdarúgó leigazolása sem elképzelhetetlen, a szakmai stáb összetétele pedig sokban függ a szerdai eredménytől is. Továbbá a Dunaferr Kispest elleni fellépésétől is, hiszen amennyiben az újvárosiak nyernek, ők telelnek a dobogón. Márpedig Csank János, az FTC vezetőedzője - tavaly bajnoki címig vezette a zöldeket, és mostanság sem idegeskedik különösebben a jövője miatt - szerződése szerint, ha a zöldek nincsenek az első háromban, olcsón válthatnak az Üllői úti kispadon. Várszegi igencsak hajlik is erre, főként, ha nem kell fizetni.

A hazaiak helyzetét nehezíti, hogy nem kevesebb, mint tíz (!) labdarúgóra nem számíthat Csank mester sérülés (Pinte, Gyepes, Jancula, Kriston, Hrutka, Horváth Péter), betegség (Lipcsei, Jovics, Cheregi) vagy eltiltás (Dragóner) miatt. Így aztán a zöldeknél újra bevetésre kerül a hosszú sérüléséből éppen csak felépült s Győrben hősiesen helytállt Gera Zoltán, aki fitten meccseket képes eldönteni, igaz, a "franzstadtiak" most is erre számítanak a "Gerzsonnak" becézett fiatal futballistától.

Ettől függetlenül a meccs esélyese egyértelműen az MTK. Az ősszel remekül szerepelt és stílusosan futballozó kék-fehérek vezetőedzője, Bognár György csak ennyit mondott a derbi előtt: "A Fradi ellen sohasem kell motiválni a játékosokat, így most sem, hiszen aki játszott már valaha a zöldek ellen, az tudja, mit jelent az Üllői úton pályára lépni. Természetesen szeretnénk nyerni, bár hozzáteszem, ilyen rossz időben, jeges pályákon nem élvezet a futball. Sem a labdarúgóknak, sem a nézőknek. Remélem, jó és - legalább ilyen fontos - sérülésmentes mérkőzést vívunk a Fradival."

A találkozó 17.15-kor kezdődik az Üllői úton, amit az m1 élőben közvetít.

Bánki József