Vágólapra másolva!
Dárdai Pál és Király Gábor végigjátszotta a Hertha-Hamburg - 6-0-s berlini győzelemmel végződött - találkozót, a középpályás Bart Goor negyedik találata előtt gólpasszt adott. Noha a Hertha "csak" hatodik a táblázaton, minden esélye megvan arra, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzen. Dárdai beszámolója szerint a győzelem megtette hatását: Berlinben most euforikus a hangulat.

- Úgy gondolom, a Hamburg ellen mutatott játék még az igényes berlini közönséget is kielégítette.
- Így van. A közel negyvenezer néző alig akarta elhagyni a stadiont, Berlinben ilyenek az emberek. Korábban fanyalogtak, még a győzelmek esetén is, most meg bajnokesélyesnek kiáltottak ki minket. Hétfőn edzésre mentem, a rádióban egy hölgy nyilatkozott. Azt mondta, ő ugyan nem ért a futballhoz, de ha továbbra is öt-hat góllal nyer, akkor bajnok lesz a Hertha.

- Edzőjük, Falko Götz viszont annál jobban érthet a játékhoz, mert a keze alatt szinte megtáltosodtak.
- Felszabadult a csapat. Korábban is mondtam már, hogy hajtottunk Röberért, de görcsössé váltunk. Ráadásul Götz dolgai bejönnek. Három hátvéddel játszottunk vonalban, egész múlt héten azt sulykolta, hogy támadni fogunk. Velem külön is foglalkozott: megkért, nehogy előre menjek, mert akkor felborul az egyensúly. Kihangsúlyozta, mennyire fontos a szerepem, mert a védelem előtt rengetegszer találkozom a labdával.

- Gondolom, a bizalom sokat jelent.
- Sokat, de az ázsiómnak az is jót tenne, ha közelebb kerülnék a kapuhoz és gólt lőhetnék.

- Megtette azt a belga Bart Goor, négyszer is.
- A negyediknél én adtam a gólpasszt, Bart meg is köszönte, s elmondta, életében nem lőtt még négy gólt.

- Ebbe a Herthába még a brazil Luizaónak is nehéz lesz beférnie...
- A klub tárgyalásban áll a brazillal, de én úgy tudom, csak akkor tudjuk leigazolni, ha ingyen jöhet. Perben áll a klubjával, s csak akkor igazolható szabadon, ha megnyeri a pert. Luizao különben még a Herthának is drága. Úgy hallottam, meccsenkénti gólátlaga 0,8, ez még a Kirstenénél is jobb.

- Götz a lélektani hadviselés mestere. A Hamburg elleni meccsre mit dobott be?
- Semmit. Igaz, mindig a séta után van a taktikai értekezlet. Most is összegyűltünk, aztán Götz mondta, nagyon várhatjuk a mérkőzést, hogy ilyen szépen összejöttünk, s átrakta az értekezletet délutánra.

- A szép győzelem mellett azért említsük meg, hogy a Kaiserslautern kivételével a vetélytársak is győztek, tehát nem csökkent a különbség.
- Valóban nem, de a játék tendenciájában vélek különbséget felfedezni. Szezon vége van, s míg mi egyre jobban játszunk, addig az esélyesek kínlódnak.

Thury Gábor