Vágólapra másolva!

Nem újítják fel az ETO-stadiont

A sporttárca költségvetésében a következő két évben nem lesz fedezete a győri ETO-stadion felújításának, s jelenleg a város önkormányzatának sem áll rendelkezésére az erre szánt félmilliárd forint.

"A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnak a következő két évben nincs fedezete az ETO-stadion felújítására" - jelentette ki Balogh József győri polgármester. A politikus hozzátette azt is: a győri közgyűlés korábban úgy döntött, a beruházáshoz félmilliárd forinttal járul hozzá, a forrásként megjelölt vagyoni eszközök értékesítése azonban nem sikerült, így a készpénz jelenleg nem áll a város rendelkezésére. Balogh azt nem árulta el, hogy a "vagyoni eszközök" megnevezés mit takar. Információnk szerint részvényekről van szó.

Az Orbán-kormány 2001 januárjában határozta el, hogy az egykor Közép-Európa ékszerdobozának titulált, mára leromlott állapotú győri arénát a legmagasabb kategóriába sorolja be, s ennek megfelelően 900 millió forinttal támogatja a rekonstrukciós munkálatokat. A kabinet azt szabta feltételül, hogy az önkormányzat 500 millió, a tulajdonos - a Quaestor rt. - 100 millió forinttal járuljon hozzá a kiadásokhoz.

Ezeknek minek pénz, meg stadion!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=32985

A tavaly augusztusban elfogadott beruházási program azt tartalmazza, hogy a rendelkezésre álló másfél milliárd forintból alkalmassá teszik a pályát nemzetközi mérkőzések rendezésére. Az összeg kétharmadát tízezer fedett ülőhely kialakítására szánták, a meglévő lelátó szerkezeti megerősítésére 100 millió, a térfigyelő-beléptető rendszer kiépítésére 70 millió, a televíziós-rádiós közvetítőállásokra 50 millió forint jutott volna.

Ehhez képest azóta is csupán öt vizesblokk és három büfé rendbetétele valósult meg, 67 millió forintból. Balogh József szerint a helyzet kulcsa a kormány kezében: a kérdés, hogy az állam mikor és mennyi pénzt ad az ETO-stadionra.

Papp Győző