Gyenge első félidőt követően a magyar futballválogatott összekapta magát, és végül fölényes győzelmet aratott az elfáradó luxemburgi nemzeti tizenegy ellen. A szerdai barátságos derbi után a főszereplők nyilatkoztak: Gellei elégedett, Szabics örül, Király optimista, Simonsen pedig csalódott.
A nemzetközi szövetség világranglistáján 58. magyar labdarúgó-válogatott a papírformának megfelelően 5-1-re győzött szerdán Luxemburg (154.) ellen a Megyeri úton. A találkozó elsősorban az együttesben két góllal debütáló Szabics Imre szereplése miatt marad emlékezetes. Úgy tűnik, hogy az újpesti stadion ösztönzőleg hat a játékosokra, hiszen a jelenlegiek közül korábban Tokody Tibor (2001. november 14., Macedónia) és Gera Zoltán (2002. október 16., San Marino) is itt lőtte első gólját a nemzeti csapatban.
A mérkőzés kissé siralmas hangulatban kezdődött, ugyanis a meccset a televízió nem közvetítette, mégis csak 1206 néző látogatott ki a Megyeri útra. "Még az Újpest meccseire is többen kíváncsiak" - jegyezte meg ironikusan egy láthatóan lila-fehér szimpatizáns szurkoló. Az első félidőben nem sokat mutatott a magyar csapat, a szinte tíz hátvéddel védekező luxemburgiak ellen amolyan tili-toli focit játszottak a mieink, egysíkú támadás-felépítéseinket könnyedén kibekkelték a vendégek, avagy a magyar csatárok többször is ziccer helyzetben hibáztak. Gera gólja sem sokat lendített a magyarok játékán, hét perccel a fradista csatár fejese után a kissé flegmán kifutó Királyt megelőzve egyenlítettek is a lelkes vendégek.
A második játékrészben már az erős szél is a magyarokat támogatta, de talán nem ennek, hanem a csereként beállt, s a már régóta a válogatottba követelt Szabicsnak köszönhetően megszerezte a vezetést Gellei együttese. A Sturm 21 éves támadóját láthatóan jobban felizgatta ez a barátságos meccs, mint a többezer hiányzó nézőt, no és az első játékrészben lanyhán focizó csapattársakat. Rajta kívül jól jött a magyaroknak Kabát és Miriuta beállítása is, no meg az, hogy a Simonsen-társulat egyre jobban elkészült az erejével, így Lisztes edzéseken látható gólt lőtt, majd a találkozó előtt gólt ígérő Kenesei is betalált, teljesítményére pedig Szabics úgy tette fel a koronát, hogy a 92. percben második találatát is megszerezte.
A San Marino elleni Eb-selejtezőt illetően a célnak megfelelt a meccs, a kérdés csak az, hogy mire megy majd a magyar csapat a komoly ellenfelek, azaz a lettek, a svédek és a lengyelek ellen.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón először a rendkívül szimpatikus luxemburgi szövetségi kapitány, a dán aranylabdás Allan Simonsen kapott szót, aki hol németül, hol angolul válaszolt a magyar és a luxemburgi újságírók kérdéseire. A vendégek szakvezetője, akinek a csapata idén Eb-selejtezőn a bosnyák és a norvég válogatottól is csak szoros meccsen, 2-0-ra kapott ki, nem igazán örült az eredménynek.
"Gratulálok a magyar csapatnak, megérdemelt a hazaiak győzelme. Csalódott vagyok a kilencven perc miatt, mert bár az első félidőben jól fociztunk, a másodikra elfáradtunk. Ennek ellenére bizakodó vagyok a jövőt illetően, természetesen az első játékrészben nyújtott játékunk tölt el optimizmussal. Néhány magyar gól elkerülhető lett volna, mondjuk egy 3-1-es eredménynek sokkal jobban örültem volna. Tapasztalatszerzés szempontjából viszont nagyon jó volt a mai mérkőzés."
De vajon mi lehet az oka, hogy Luxemburg Norvégia és Bosznia ellen jóval kisebb különbségű vereséget szenvedett? Simonsen szerint a magyar csapat inkább támadószellemű az említett két csapathoz képest, így szinte nem is lehet egy lapon említeni a három ellenfelet.
Gellei Imre így értékelte fiai szerdai játékát: "Az első félidőben egységesen játszott Luxemburg, mi lassan járattuk a labdát. A gond az volt, hogy egy típusú támadásokat vezettünk, egyedül Gera próbált néha ezen változtatni. Ekkor még meddő mezőnyfölényben játszottunk, Tököli és Gera is helyzeteket hagyott ki, Lisztes viszont ekkor is aktív volt. A fordulás után aztán teljesen megváltozott mérkőzés képe, a cseréknek köszönhetően sokkal aktívabban támadtunk, többször sikerült a luxemburgi védelem mögé kerülnünk, s fölényünk már gólokban is megmutatkozott. Dragóner és Lipcsei középről jól hozták játékba a szélsőket, és Szabicsot dicséret illeti nem csak a két gólja miatt, hanem mert többször jól játszott vissza Lisztes felé. Sportszerű volt a meccs, köszönjük a közönségnek a szurkolást."
A debütáló-duplázó Szabicsnak még átöltözni sem volt ideje, bár láthatóan nem bánta, hogy a magyar címeres mezben ülhetett be a sajtótájékoztatóra. "Örülök a góljaimnak, és boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam a válogatottban. Nagyon jó társaságba kerültem, és remélem, hogy sikeresek leszünk az Eb-selejtezőkön" - mondta a fiatal támadó, majd hozzátette: "Nagy volt bennem a feszültség a találkozó előtt, örülök, hogy gólokkal sikerült meghálálnom a bizalmat. A jövőben is mindent elkövetek, hogy megfeleljek az elvárásoknak."
A csapatkapitány Király Gábor már a jövőbe tekintett: "Minden meccs fontos, ami pedig a Luxemburg ellenit illeti, nagy siker az öt rúgott gól, a második félidőben bedaráltuk az ellenfelet. Optimistán várjuk az Eb-selejtezőket." Rövid értékelése után kapusunk a luxemburgi újságírók kedvében járt, s németül is elmondta, mit vár a jövőben a magyar csapattól, majd a nehezebb ellenfelek ellen: természetesen győzelmet. Király hatszemközt még hozzátette: csalódott a magyar média "érdektelensége" miatt, hiszen még Liechtensteinben is az összes válogatott meccset közvetíti a tévé, míg nálunk a sorsdöntő Svédország elleni derbit sem adták.
A magyar válogatott további programja 2003-ban:
június 7.: Magyarország - Lettország (Eb-selejtező)
június 11.: San Marino - Magyarország (Eb-selejtező)
augusztus 20.: Szlovénia - Magyarország (barátságos)
szeptember 10.: Lettország - Magyarország (Eb-selejtező)
október 11.: Magyarország - Lengyelország (Eb-selejtező)
november 15.: Magyarország - Észtország (barátságos)
A magyarok Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában a lett válogatott szerdán 3-0-ra legyőzte San Marinót, így ismét az élre került.
Juha Pál
[origo]
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.