Vágólapra másolva!
Boldogan tért haza kéthetes szabadságra Rabóczki Balázs, aki az FC Köbenhavn kapusaként immáron dán bajnoknak vallhatja magát. A magyar hálóőr együttese vasárnap 4-1-re legyőzte az AGF Aarhus csapatát, megszerezve ezzel az aranyérmet nagy vetélytársa, a Bröndby előtt.

"Hatalmas buli volt a győzelem után, olyan érzésem volt, mintha egész Koppenhága ünnepelt volna bennünket, s mint kiderült, nem is jártam olyan messze az igazságtól" - mesélte Rabóczki. "Az FC Köbenhavn ugyanis rendkívül népszerű csapat Dániában, a szerdai Bröndby elleni győztes rangadót követően például másnapra elfogyott a negyvenezer belépő. Nagyon örülök, hogy sikerült megnyerni a bajnokságot, mivel hiába védtem jól egész tavasszal, a tetemes előnyről elvesztett aranyérem után erre már senki sem gondolt volna. Büszke vagyok erre a sikerre, igaz, azt sem feledem, hogy háromszor Magyarországon is bajnok lettem. Ugyanakkor tény, a dán bajnokság sokkal színvonalasabb a mienknél."

"Fájdalmam, hogy a válogatott szempontjából semmit sem jelent ez a bajnoki cím sem, hiszen csúnyán elfelejtettek a nemzeti csapatban. Pedig mindig is nagyon szerettem volna válogatott lenni, de úgy látszik, van, aki büntetlenül lemondhatja a kerettagságot, mást meg egyszerűen meg sem hívnak. Úgy érzem, jelenleg a 13-14. számú magyar kapuskánt vagyok számon tartva odahaza, legalábbis a válogatottnál, remélem, ez a megítélésem egyszer megváltozik majd."

"A kéthetes szünet után egy nemzetközi tornával készülünk a Bajnokok Ligája selejtezőjére, amelyen a török Galatasaray és az UEFA-kupa győztes portugál FC Porto is részt vesz. Mivel hároméves szerződés köt Koppenhágába, egyelőre eszemben sincs elhagyni az FC Köbehanvn együttesét, jóllehet, idővel szeretnék a dánnál is erősebb bajnokságban bizonyítani. Többek között azt, hogy hiba volt engem leírni a válogatottnál."

A dán lapok mellesleg remek kritikával illették Rabóczki teljesítményét, az osztályzatok alapján ugyanis az egész mezőnyt tekintve az első tízben végzett, a kapusok között pedig toronymagasan lett első. A bajnoki címet ünneplő negyvenezres koppenhágai publikum a vasárnapi győzelem után nem hitt a szemének, amikor Rabóczki az öltözőben történt pezsgőlocsolást követően újra felhúzta a kapusszerelését és a gólvonalra állt. Mint kiderült, egy fogadás kötelezte erre: a közel negyven éve Koppenhágában élő, bizonyos időszakonként a Nemzeti Sportot is tudósító Bendó Zsolt rúgott 11-eseket honfitársának, s ami a bajnokságban egyszer sem sikerült a riválisoknak, az Bendónak hatszor is.

Az ünneplés természetesen hajnalig tartott, a fáradt magyar kapus alvás nélkül kászálódott fel a Budapestre tartó gépre. Közel két hét múlva viszont már újra a munkáé lesz a főszerep, ugyanis az újdonsült dán bajnok ekkor kezdi meg a felkészülést a bajnokságra és a BL-re.

Bánki József