Vágólapra másolva!
A Videoton együttese ugyan kiesett az Intertotó-kupából, ám ezt Csank János vezetőedző bánja a legkevésbé. A fehérváriak mestere ugyanis nem látja sok értelmét a sorozatnak, így örül neki, hogy immár a bajnokságra való felkészülésre és a keret végleges kialakítására koncentrálhat.

"A felkészülésünk eddig a terveknek megfelelően alakult" - mondta Csank. "Az azért zavaró, hogy valaki még nincs itt, akire a jövőben számítunk, ellenben olyanok még itt vannak, akik lélekben már más klubhoz tartoznak. Valóban komoly változások történtek a játékosállományban, de a vezetők döntéseit zömében akceptáltam, azaz általában megegyezett a véleményünk."

Habár a fehérvári szurkolók csalódottan vették tudomásul, hogy a Videoton már az első fordulóban kiesett az Intertotó-kupából a bolgár Marek Dupnica ellenében, Csankot nem igazán aggasztja a korai búcsú: "Korábban is az volt a véleményem, s ezt most is tartom, hogy nem ideális indulni ezen a sorozaton, ám a klub elöljárói már akkor döntöttek a jelentkezésről, amikor az én nevem még szóba sem került edzőként. Bevallom, nekünk kissé bekavart ez a kupasorozat, mivel szerintem jobb lett volna többet edzeni a csapattal, ráadásul komolyabb terveket sem lehet fűzni az Intertotó-szerepléshez. Számunkra a bajnokság a legfontosabb, és a kiesés után már csakis erre koncentrálunk."

Bánki József