Vágólapra másolva!
Ha az eredmény nem is, a mutatott játék néhány részlete bizakodásra adhat okot a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely szerdán Muraszombatban 2-1-es vereséget szenvedett a legutóbbi világ- és Európa-bajnokságon is szerepelt szlovén együttestől.

"Mindkét csapat azt a feladatot kapta, hogy felkészüljön a következő Eb-selejtezőre, s a vereség ellenére úgy vélem, a találkozó jól szolgálta ezt" - értékelt a lefújás után Gellei Imre szövetségi kapitány. A 3. percben roppant szerencsés találattal jutott vezetéshez a hazai együttes - Knavs erőtlen fejese megpattant Sukalo testén, s a labda a gólvonal mögé gurult -, amely után Bojan Prasnikar együttese "alapjáratra" kapcsolt, lassan és pontatlanul futballozott, s ez kedvezhetett volna a magyaroknak.

Gellei Imre csapata az első negyedóra után át is vette az irányítást, de csak nagy helyzetekig jutott, egyenlítésig nem. A szünet után érett a vendégek gólja, azonban a végig nagyképűen és rosszul játszó Zlatko Zahovicot a 70. percben kiállították, s ez meglepetésre újabb hazai találatot hozott. Ceh kiváló indítása után Dragóner Attila rossz helyezkedését kihasználva Cimirotic vette be a szünetben beállt Végh Zoltán kapuját. A lefújás előtt a szintén csereként pályára lépett Fehér Miklós állította be a végeredményt.

Még két Eb-selejtező

A magyar válogatottra még két Eb-selejtező vár a 4. csoportban. Szeptember 10-én Lettországban, október 11-én pedig hazai pályán, a lengyelek ellen kell helytállnia az együttesnek. Amennyiben mindkét mér-kőzését megnyerné a Gellei-csapat, a csoport első két helyének egyikén vé-gezne, sőt, szerencsés eset- ben csoportelsőként egyből kvalifikálhatná magát a por- tugáliai kontinensviadalra.



A hazai szurkolók egy része jobb játékot várt a Prasnikar-csapattól, időnként ki is fütyülte a fehér mezes együttest, ugyanakkor a szakvezető elégedett volt a lefújás után. "Örülök, hogy sportszerű légkörben zajlott a mérkőzés. Tudtam, hogy erős ellenfél a magyar együttes, hiszen tisztában voltam azzal, hogy az utóbbi időben jó eredményeket ért el. Ezért is számítottam nehéz mérkőzésre. A találkozó jól szolgálta a felkészülést az Eb-selejtezőkre"

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 10-én Rigában a lettek vendége lesz, s jobb helyzetkihasználással legalább egy pontot szerezhet. A vendéglátók ugyanis nem alkotnak világverő tizenegyet, amit az is jól mutat, hogy szerdán hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedtek az üzbégektől.