Vágólapra másolva!
Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya pénteken kihirdette a lettek elleni szeptember 10-i, rigai Európa-bajnoki selejtezőre kijelölt keretét. A sérüléséből felépült Urbán Flóriánnal kiegészülve ugyanazok a játékosok készülnek a mérkőzésre, akik ott voltak Szlovéniában augusztus 20-án.

A 4. csoport 2. helyén álló válogatottra még két csoportmérkőzés vár, ezek közül az első a lettországi összecsapás. Jelentős érdeklődés előzi meg a mérkőzést, s a nagy távolság ellenére várhatóan több száz magyar szurkoló kíséri majd el a nemzeti együttest Rigába. Ezért az MLSZ utazási partnerén, az IBUSZ-on keresztül jövő héten hétfőtől péntekig árusítja a lettektől kért és kapott belépőket, 3700 forintért.

Tekintettel arra, hogy már a jövő hét végén Európa-szerte Eb-selejtezőket rendeznek (a magyar csapat ekkor szabadnapos lesz), a válogatott futballistákat a kapitány kérésére már hét elején elengedik a külföldi klubok. Az itthon játszók többségére ugyanakkor Magyar Kupa-mérkőzések várnak szerdán, így a teljes kerettel csak csütörtökön találkozhat a szakvezető.

A hét elején hazaérkező külföldiek esetében ugyanakkor kötelességének tartja a válogatott stábja, hogy gondoskodjon a folyamatos edzéslehetőségéről. A vidéki illetőségű válogatottak ezért a helyi kluboknál készülnek. Gellei Imre megegyezett idősebb Dárdai Pállal, Gujdár Sándorral, Varga Zoltánnal és Bozsik Péterrel abban, hogy Dárdai Pál Pécsett (illetve Barcson), Király Gábor Szombathelyen, Fehér Miklós Győrben, Lendvai Miklós pedig Zalaegerszegen gyakorol majd a hét első felében. A fővárosba hazatérő idegenlégiósok (Lőw Zsolt, Szabics Imre, Lisztes Krisztián, Fehér Csaba és Kenesei Krisztián) a Puskás Ferenc-stadionban tréningeznek majd Gellei Imre és segítői irányításával.

A Magyar Kupa-meccsek másnapján, csütörtök délelőtt találkozik majd a keret, s Tatán kezdődik a közös felkészülés. Eltiltottja nincs a magyar csapatnak, Juhár Tamás, Fehér Csaba és Urbán Flórián a San Marino elleni, júniusi selejtezőn letöltötte a korábbi piros és sárga lapok miatti büntetését. A lettek ebből a szempontból veszélyesebb helyzetben vannak, hiszen a találkozóig még vár rájuk a lengyelek elleni fellépés.

A rigai rangadót élőben közvetíti a Magyar Televízió és a Petőfi Rádió, de az online tudósítás hívei természetesen honlapunkon is nyomon követhetik a találkozó alakulását.