Vágólapra másolva!
Hétfő délután lemondott Bozsik Péter, a ZTE vezetőedzője. A sorozatban öt bajnoki vereséget szenvedett zalai együttesnek már esélye sincs hat kör után az első hat helyezett közé kerülni, márpedig a tréner szerződésében az áll, amennyiben ez nem sikerül, automatikusan érvényét veszti a megállapodás. Bozsik utódja a ZTE kispadján Mihalecz István, a klub korábbi játékosa lesz.

Lang József, a ZTE elnöke érdeklődésünkre megerősítette, hogy hétfőn délután a ZTE vezetősége elfogadta Bozsik Péter lemondását. Ezzel együtt anyagi viták sem lehetnek a szerződés említett pontjai okán, legalábbis a zalai elöljárók szerint.

Az elnök az utódról még nem kívánt nyilatkozni délután, megbízható információ alapján azonban megtudtuk, hogy az új szakvezető Mihalecz István, a klub korábbi remek védője lesz. Az új tréner szerződése 2004. június 30-ig érvényes - ezt már az esti sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra.

Bozsik Péterrel együtt távozik a posztjáról Simon Antal pályaedző is. Mihalecz István már többször dolgozott az élvonalban, legutóbb három évvel ezelőtt Nagykanizsán.

Mihalecz a hétfő esti sajtótájékoztatón a távirati irodának elmondta: tudja, hogy kemény dologra vállalkozott, de bízik abban, hogy a csapattal együtt megoldja azt. "Nehéz fába vágtam a fejszémet, de szeretem ezeket a feladatokat. Remélem, hogy teljesítjük a célkitűzést, amelyen az öt vereség ellenére nem változtatott a klubvezetés. Vagyis be kell jutnunk a legjobb hat közé és európai kupaszereplést is el akarjuk érni. A válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt most közel kéthetes szünet következik, ez alatt talán sikerül felráznom a csapatot" - nyilatkozta az új szakvezető.

Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy Mihalecz István két hét múlva éppen Pécsett kezdheti meg a felzárkózást a Zetével, márpedig fia, Mihalecz Péter jelenleg a baranyai együttest erősíti. Azon a mecsekaljai meccsen tehát apa és fia ellenérdekelt felek lesznek. Igaz, csak 90 perc erejéig.

Bánki József

[origo]