Vágólapra másolva!
Hiába játszott mezőnyfölényben a Dinamo Zagreb az MTK elleni UEFA-kupa-meccs első felvonásán, a helyzetek alapján a magyar bajnok nem csupán a döntetlent, hanem a győzelmet is kivívhatta volna, a kék-fehérek azonban a kihagyott tizenegyessel és a sok ziccer elhibázásával önmagukat hozták nehéz helyzetbe a visszavágó előtt. Mindezt Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője is alátámasztotta.

"Nagy sanszot hagytunk kihasználatlanul" - kezdte Egervári. "Jóllehet, a Dinamo többet birtokolta a labdát, mezőnyfölényben futballozott, a nagyobb helyzetek mégis előttünk adódtak, nem beszélve a hajrában elpuskázott tizenegyesről. A vereség ellenére biztató, hogy az egyébként kemény, agresszív stílusban futballozó horvátok nem tudtak megtörni bennünket, ugyanakkor 1-1-nél Agic akkora gólt rúgott, hogy ha nem mi kapjuk, még meg is tapsolom. Így viszont, hogy ellenfelünk jobban használta ki a kevesebb lehetőségét, mint mi, ráadásul velünk ellentétben a büntetőt is értékesítette, érthetően szomorkodunk az eredmény miatt."

Megjegyzésünkre, hogy a játékvezető korábban is adhatott volna egy tizenegyest az MTK-nak, a bajnokcsapat trénere így reagált: "Magam is így láttam, arról nem is beszélve, hogy a szabálytalankodó horvát védőt ki is állíthatta volna a játékvezető. Szerintem az elmaradt büntető jogosabb volt, mint amit végül befújt nekünk a belga bíró, ettől függetlenül a hazaiak nem panaszkodhatnak, mert megkapták a hazai pálya előnyét. A tanulság számunkra azonban elsősorban mégis az, hogy a ziccereket értékesíteni kell, gondolok itt például Illés Béla nagy helyzetére, amit idehaza általában kihasznál vagy Czvitkovics elrontott tizenegyesére."

Kérdésünkre, hogy a büntetőkre kiket jelölt ki, Egervári Sándor ezt mondta: "Eredetileg Silva, Torghelle, Illés és Czvitkovics lett kijelölve. A büntető idején azonban közülük ketten, Silva és Illés már nem voltak a pályán, Torghellének, akit később szintén le kellett cserélni, fájt a lába, így Czvitkovicsra maradt a felelősség, ráadásul ő korábban biztosan értékesítette a tizenegyeseket. Most viszont fiatal játékosunkat is megzavarta a hercehurca, amikor a kiállított horvát játékos csak vonakodva hagyta el a pályát, a nyolcezer horvát szurkoló hatalmas füttykoncertjéről nem is beszélve. Persze ettől függetlenül értékesíteni kellett volna a büntetőt, elvégre a végelszámolásnál sokat számíthat mindez."

Az említett végelszámolásról, azaz a továbbjutás esélyeiről az MTK mestere így nyilatkozott. "A kétgólos hátrány tudatában a visszavágón többet kell kockáztatnunk, mintha csak 3-2-re kaptunk volna ki. Utóbbi esetben például nyugodtan futballozva akár a hajrában is kicsikarhattuk volna a továbbjutást, a jelenlegi szituációban viszont minél előbb le kellene faragnunk hátrányból, ezért kötelező támadnunk a Hidegkuti-stadionban. Ebben az esetben persze a hibapont is benne van a játékunkban, de ezek után nincs más hátra, mint előre."

Bánki József