Vágólapra másolva!
Közel két évtizeddel ezelőtt fordult elő, hogy valamelyik európai kupasorozatban magyar csapat is túlélte az őszi szezont, az UEFA-kupa 1984-1985-ös kiírásában a Videoton a döntőig menetelt. Most a Debrecen is elérte a tavaszt, Szentes Lázár együttese a görögországi 1-1 után hazai pályán 0-0-t játszott a PAOK Szalonikivel, s az idegenben lőtt gól a Loki sikerét jelentette, sorsolás december 12-én. Csütörtökön további 22 találkozót rendeztek: meglepetésre a Teplice a tavalyi döntős Feyenoordot, a lengyel Groclin pedig - a Hertha után - a Manchester Cityt búcsúztatta.

UEFA-kupa, 2. forduló, visszavágó:
Debreceni VSC - PAOK Szaloniki (görög) 0-0
Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion, 6500 néző
vezette: Alon Yefet (izraeli)
Debrecen: Tomic - Nikolov, Éger, Flavio Pim, Szatmári - Dombi, Habi, Sándor T., Kiss Z. (Csehi, 90.), Böőr (Vincze G., 70.) - Bajzát (Halmosi, 70.)
PAOK: Atmacidisz - Udeze, Vokolosz, Kuocopulosz - Feutchine (Voszkaridisz, 81.), Hagan, Hasziotisz (Spasic, 61.), Karadimosz (Jannicanakisz, 65.), Vangelisz - Szalpingidisz, Jaszemakisz.
sárga lap: Vangelisz (75.), Jannicanakisz (92.)
továbbjutott: a Debrecen, 1-1-gyel, idegenben lőtt góllal.

A debreceni szurkolók bizakodtak, s telt ház várta a két csapatot a hajdúsági együttes stadionjában. Az [origo] több mint másfél ezer olvasója is optimista volt, hiszen szavazásunkon a legtöbben (70%) arra voksoltak, hogy a Loki továbbjut, és készülhet a tavaszi folytatásra. Tizenegy százaléknyian úgy vélték, emelt fővel, de búcsúzik a Szentes-csapat, míg ennél nem sokkal kevesebben (9%) a "sajnos blama" opcióra klikkeltek.

A magyar drukkereken kívül a nagy hírű William Hill angol fogadóiroda is a debrecenieket tartotta esélyesebbnek, igaz, csak hajszállal: a hazai siker 2,4-szeres pénzt fizet, míg a vendéggyőzelemre 2,6 volt az odds, a döntetlenre 3,1.

Nem estek egymásnak a csapatok, az első helyzetre negyedórát kellett várni, ekkor Hasziotisz vállalkozott lövésre 16 méterről, Tomic azonban a helyén volt. Egy percre rá a másik oldalon Böőr lőtt 12 méterről kevéssel kapu fölé. A 26. percben Bajzát futott el remekül a balszélen, bepasszolt labdájára Böőr érkezett hatalmas lendülettel, de átesett az egyik görög védő lábán - a bíró továbbot intett, a magyar középpályást pedig pár percig ápolni kellett.

Hat perccel a félidő vége előtt egy jobb oldali kisszöglet után Hagan ívelt középre, óriási kavarodás közepette a kifutó Tomic szerezte meg a labdát, de a PAOK támadói elsodorták a kapust - szerencsére egy hazai védőnek végül sikerült felszabadítania. Nem sokkal később Bajzát két helyzetet is kihagyott, előbb 13-ról, kapásból, bal térddel rúgott Atmacidisz kapuja felé, majd - már egy újabb Loki-támadás végén - 18-ról a jobb rövid sarkot vette célba, a szaloniki hálóőr azonban vetődve hárított.

A második félidő elején hasonlóan harcos felfogásban játszott a Loki, mint az első játékrész hajrájában, bár nagy helyzetet nem sikerült kialakítania. A 45 perc derekán némileg változott a játék képe, ebben az időben a görögök birtokolták többet a labdát, de nekik sem sikerült igazi gólhelyzetet kialakítaniuk.

A 80. percben egy hosszú hazai előreívelést követően Kiss futott versenyt a 16-oson kívülre kimerészkedő Atmacidisszal, a labda azonban a gyorsabb kapus hasáról vágódott vissza a mezőnybe - az alacsony színvonalú második félidőben ez volt az egyik legizgalmasabb megmozdulás. Érdekesség, hogy a halványan focizó görögök összességében jóval többet birtokolták a labdát, három perccel a mérkőzés vége előtt 61-39 volt a százalékos arány a javukra.

A 89. percben majdnem megszerezte a vezetést a Loki: Kiss Zoltán egyedül indult meg a PAOK kapuja felé, a balösszekötő helyén egyedül megiramodó, csereként beállt Halmosit hozta ziccerhelyzetbe, a GAK-tól kölcsönben Debrecenben szereplő középpályás 15-ről, ballal a hosszú sarok felé lőtt, a kapus még beleért a löketbe, a labda pedig a kapufáról pattant vissza a mezőnybe.

Szentes Lázár (Debrecen): "Így alakult, hogy nekünk a 0-0 is továbbjutást ért, de elsősorban nem az eredmény tartására törekedtünk, bár mindenképpen nagy előny volt számunkra a görögországi 1-1. Mindenki láthatta, hogy milyen jó játékosokból áll a PAOK, ennek ellenére sikerült megőriznünk az első meccsen kiharcolt előnyünket. A görögök rá voltak kényszerítve, hogy azt játsszák, ami nekünk kedvez. A játékunk minősége feledhető, de az eredmény még sokáig emlékezetes lesz."

Angelosz Anasztasziadisz (PAOK Szalnoki): "Nagyon szomorú vagyok a teljesítményünk miatt. Csak az első félórában nyújtottuk azt, amit vártam, de ekkor is elhibáztuk helyzeteinket. Az első mérkőzésen szalasztottuk el a továbbjutást. Jobbak vagyunk a Debrecennél, de mégis mi búcsúztunk."