Vágólapra másolva!
Minden jel arra utal, hogy alaposan átalakul a második helyen álló MTK kerete a tavaszi idényre. Változás várható a kispadon is, amennyiben Egervári Sándort választja meg az MLSZ elnöksége szövetségi kapitánynak. Ebben az esetben Lőrincz Emil irányítaná a szakmai munkát, és vele együtt több tehetséges labdarúgó is érkezhet Bodajkról, az MTK fiókcsapatából.

Méghozzá meghatározó játékosok helyére, hiszen jó pénzért Zavadszky Gábort, Végh Zoltánt és Füzi Ákost is elengedné az MTK, míg Molnár Zoltánt és Győri Jánost már szabadlistára tették.

Zavadszky Gábor hívásunkra Brazíliában vette fel a telefont: "Komlósi Ádám és Illés Béla társaságában, Welton Silva meghívására vagyok itt, Sao Paulótól úgy kétszáz kilométerre a tengerparton. Szerdán érkeztünk, és a tervek szerint két hétig maradunk. Persze azért elmegyünk Rio de Janeiróba is, közben pedig, ami erre felé kihagyhatatlan program, rengeteget focizunk."

Közbevetésünkre, hogy mennyiben igazak a távozásáról szóló hírek, Zavadszky ezt felelte: "Én is csak hallottam, hogy akit megfelelő anyagiak ellenében el tudnak adni, azt elengedik. Többek között engem is, ezért a menedzserem most próbál csapatot szerezni. Magyarországon nem szeretnék klubot váltani, külföldi szerződésben gondolkodom."

Ezek után Egervári Sándort kérdeztük a szövetségi kapitányi posztról, valamint arról, hogy a meghatározó labdarúgók nélkül mire lehet képes az MTK tavasszal, ám a mesteredző kitérő válaszokat adott: "Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy kapitánykérdésben nem nyilatkozom, ez az MLSZ elnökségének kompetenciája. Jelenleg az MTK-val készülök, minden játékosnak egyéni edzéstervet készítettem, s néhány dologra felhívtam a figyelmüket. Például arra, hogy a január hetedikén esedékes első edzésre egyikük sem jöhet két kilónál több plusszal, pénzdíjas kispályás és nagypályás tornákon senki sem vehet részt, s mivel profi labdarúgók, készüljenek sportszerűen az alapozásra. "

Jóllehet, Egervári Sándor nem akart beszélni saját és csapata jövőjéről sem, ám annyi bizonyos, hogy Molnár Zoltánt és Győri Jánost a klub szabadlistára tette, utóbbi híreink szerint a Vasasba tart. A három említett rutinos labdarúgónak, Végh Zoltánnak, Füzi Ákosnak és Zavadszky Gábornak pedig nyáron lejár a szerződése, és ha az MTK pénzt akar látni értük, a téli szünetben el kell adnia őket.

Amennyiben Lőrincz Emil, a kék-fehérek hajdani remek középhátvédje veszi át a szakmai irányítást, a bodajki tehetségek közül Kanta József, Pálfi, Bori és Balogh Béla kerülhet a Hidegkuti-stadionba.

Bánki József