Ha a sikertelen Bajnokok Ligája-döntőket leszámítjuk, Lothar Matthäus játékosként mindent elért, amit lehetett. A világ- és Európa-bajnok, sokszoros bajnok, kupa- és UEFA-kupa-győztes német klasszis, akit vasárnap a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan is kinevezett a magyar válogatott szövetségi kapitányaként, trénerként eddig egy sikertelen bécsi és egy nagyon sikeres belgrádi időszakot mutathat fel. Az igazi csúcsra Magyarországon a vb-szereplés kivívásával érhet fel.

Forrás: MTI
Minden idők egyik legjobb, de kétségkívül legeredményesebb német labdarúgója, Lothar Matthäus magyar szövetségi kapitányként a 2006-os világbajnokságra való kijutást jelölte meg végső célként. A szakember felbukkanása a magyar kispadon felemás érzést váltott ki szurkolóból, játékosból, edzőből egyaránt, így megpróbálunk egyfajta rezümét összeállítani a klasszis eddigi életének fontosabb mozzanataiból. Mindenki maga döntse el, jó vagy rossz választás.
Matthäus talán a világ labdarúgásának összességét figyelembe véve is az egyik legeredményesebbnek mondható. A klasszis 1961. március 21-én látta meg a napvilágot, Erlangenben, s pályafutását a helyi FC Herzogenaurach együttesében kezdte meg. Tizennyolc éves korában Európa akkori egyik legjobb klubcsapata, az aranylabdás dán Allen Simonsen nevével fémjelzett Borussia Mönchengladbach szerződtette, s hogy nem epizodistának, arról a statisztika árulkodik. Lothar az első szezonban 28 bajnokin lépett pályára, négy gólt szerzett, meghívták a válogatottba, amellyel 1980-ban, azaz 19 évesen Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.
Megkezdődött ezzel egy feledhetetlen pályafutás, amely végül 150 válogatott fellépést eredményezett, az első, 1982-es vb-szereplést (Matthäus csereként, a Chile elleni 4-1-es győzelemmel debütált a világbajnokságokon) még négy vébé követte, ezt rajta kívül csak a mexikói Antonio Carbajal mondhatja el magáról. Összesen 25 vb-mérkőzésen játszott, ezt valószínűleg még hosszú ideig nem dönti meg senki (hacsak a 23 mérkőzéssel második helyen álló Paolo Maldini nem reaktiválja magát 2006-ban).
Miután a Möchengladbach színeiben mindössze egy bronzéremre futotta, Lothar 1984-ben a elfogadta a Bayern München ajánlatát. Négy szezon során 116 meccsen lépett pályára, 57 gólt lőtt, háromszor bajnoki arany- (1985-87), egyszer ezüstérmet nyert (1988). Pályafutása csúcsán, immáron az 1986-os vb-második hellyel tarsolyában szerződött az olasz Inter együttesébe, amelyet 1989-ben aranyéremhez, két évvel később UEFA-kupa-győzelemhez segített (Klinsmannal és Brehmével egyetemben), majd az olaszországi világbajnokságon talán a viadal legjobbjaként aranyéremig menetelt a Nationalelffel is.
|
Hihetetlen játékintelligenciája, tudása és karmesteri szerepe miatt gyakorlatilag a kapusposzt kivételével bárhol bevethető volt, ahogy múlt az idő, s kopott gyorsasága, úgy került a támadó-irányító középpályás szerepkörből egyre hátrébb a csapatszerkezetben.
115 Serie A-s meccsel a háta mögött 1992-ben ismét a Bayern Münchenbe szerződött, s újabb nyolc szezonon keresztül a bajorok egyik legjobbja volt. Három bajnoki arany, két német kupa- és négy Ligakupa-elsőség mellett tagja volt a Bordeaux elleni UEFA-kupa-győztes együttesnek 1986-ban, igazából csak azt fájlalja, Bajnokok Ligáját nem tudott nyerni. Az emlékezetes Manchester United elleni, 2-1-es vereséggel zárult fináléban lecserélése után már a kispadon ült, amikor az utolsó percben Sheringham és Solskjaer megfordította a meccs állását... A kamera csak őt mutatta, a "nagy vesztest".
Levezetésképpen még a New York/New Jersey MetroStars együttesében játszott néhány mérkőzést, majd 2000-ben, 39 évesen vonult vissza az aktív játéktól. A válogatottban 150 mérkőzésen lépett pályára, 23 gólt szerzett; a Bundesligában 464/121 a mérlege. Pályafutása során mindössze egyszer került a kiállítás sorsára, még az 1996-97-es szezonban, a Bayern együtteséből.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?