Vágólapra másolva!
Büszkén feszített a lelátón az Estoril elnöke, miután a tanácsára szerződtetett Horváth Ferenc két fellépésén mindkétszer győztes gólt szerzett, s ezzel a magyar csatár új csapatát a portugál másodosztály első helyére repítette. Amilyen csendben igazolt a spanyol Almeria együttesétől Estorilba Horváth, olyan zajos ünneplésben lett része a Lisszabontól húsz kilométerre fekvő tengerparti városkában.

- Mi indokolta elsősorban a klubcserét, hiszen az Almeriával is remekül szerepeltek, feljutó helyen álltak a spanyol másodosztályban?
- Mindenekelőtt a klub anyagi gondja miatt jöttem el, ráadásul a kegyetlen edzések nem álltak igazán arányban a pénzemmel. Nem titok, tartoztak nekem, később azonban közös megegyezéssel felbontottuk a szerződésemet, én is engedtem, ők is, így szabadon távozhattam. Ekkor jelentkezett a Belgiumban élő Bognár György, akit az Estoril elnöke felhívott, hogy mi van velem, ugyanis ismert engem, korábban többször látott játszani. Bognár úr segítségével aztán hamarosan Estorilban találtam magam, elvégre haza semmiképpen sem akartam jönni. A csapat ekkor a második helyen állt, ami nagyon jól hangzott, hiszen Portugáliában három csapat jut fel az élvonalba.

- Igaz, hogy álomszerűen mutatkozott be új csapatában?
- Igaz, legalábbis az eddigi két bajnokimon mindkétszer győztes gólt szereztem. Az elsőn a 92. percben találtam a hálóba, 2-1-re győztünk, a másodikon pedig 1-0-ra, akkor a 81. percben érkeztem jókor a kapu elé. A kupában aztán a Setubalt is kivertük, s bár nem én szereztem a gólt, az újságok mégis a mezőny legjobbjának hoztak ki, ami ugyancsak örömmel töltött el.

- Meg, gondolom, az Estoril elnökét is...
- Olyannyira, hogy gyorsan fel is hívta Bognár Györgyöt, és elmondta neki, mennyire örül a leigazolásomnak.

- Mennyiben más a portugál és a spanyol futball?
- Mindkét stílus szenvedélyes, de a portugálok játékosabban, míg a spanyolok taktikusabban fociznak. Portugáliában minden csapat győzelemre játszik, a spanyoloknál azért gyakran a gól nélküli döntetlent is megbecsülik. Bevallom, jobban élvezem a portugál stílust, szabadabban lehet futballozni, nem védekeznek olyan zártan a csapatok, mint Spanyolországban. Persze, legalább olyan fontos, hogy a családommal együtt jól érezzük magunkat Portugáliában, nagyon tetszenek a szűk kis utcácskák, a tengerparti légkör, no meg itt található Európa legnagyobb kaszinója, ezáltal tolonganak a turisták Estorilban.

- Amennyiben sikerül a feljutás, marad a klubnál?
- Amennyiben a vezetőkkel sikerül megegyezni, és ők is elégedettek lesznek velem, akkor szívesen hosszabbítanék, ám nem akarok semmit elkiabálni, annyira bizonytalan manapság a futballpiac. Egy biztos, egyelőre nem szeretnék hazatérni, mert az NB I-ben még bizonytalanabb minden.

- Pedig lehet, hogy az új kapitánynál még inkább szem előtt lehetne.
- Na, éppen ez az én nagy fájdalmam. Hogy még a bővebb, negyvenes keret kijelölésénél sem vettek számításba. Félreértés azonban ne essék, nem Lothar Matthäusra neheztelek, hanem a súgóira, elvégre a kapitány valószínűleg tanácsok alapján állította össze a listát. Kicsit elfelejtettek odahaza, pedig csak harmincéves vagyok, s nem is olyan régen még a legtöbb gólt szereztem a válogatottban. Ezt senki sem veheti el tőlem, ezek tények, mint ahogy az is, hogy én is kivártam a soromat a válogatottnál. Alaposan meg kellett küzdenem, hogy felfigyeljenek rám a nemzeti tizenegyben, manapság azonban sajnos veszített méltóságából a válogatási elv. Bátran kijelenthetem, a spanyol vagy portugál másodosztályt nem szabad egyetlen kézlegyintéssel elintézni. Amennyiben pedig Lothar Matthäus legalább egyszer látott volna játszani, tőle kapásból elfogadnám, hogy nem velem képzeli el a jövő válogatottját, a súgóktól viszont nem. Egyrészt, mert nem is tudom, kik ők, másrészt tét nélkül könnyű okoskodni.

Bánki József