Vágólapra másolva!
Vasárnap délután érkezett haza Szabics Imre, a Vfb Stuttgart csatára, aki, mint elmondta, térdsérülése miatt kénytelen kihagyni válogatott a Kína és Németország elleni mérkőzését.

- Kifejezetten jól kezdtek a Leverkusen elleni, Bajnokok Ligája selejtezőt érő utolsó bajnokin, mégis kikaptak. Mekkora volt a csalódás a lefújást követően az öltözőben? - kérdeztük az egy hónapos szabadságra hazaérkezett Szabicsot.
- Az első félidőben valóban jól játszottunk, ám kihagytuk a helyzeteinket, így különösen letörtek voltunk a meccs végén. Arról nem is beszélve, hogy a remek őszi szereplésünk után mindannyiunk számára csalódás, hogy végül a dobogóról is lemaradtunk.

- Érzett némi elégtételt a korábbi mellőzés után amiatt, hogy a bajnoki hajrában gyakrabban kapott lehetőséget a bizonyításra?
- Jót tett az önbecsülésemnek, hiszen tényleg nehéz tavaszon vagyok túl, de ebből is okulni szeretnék. Úgy érzem, Leverkusenben sem okoztam csalódást, pedig szombaton is nagyon fájt a térdem, másnap el is mentem orvosi vizsgálatra, ahol megállapították, a térdszalag húzódásom egyre inkább akadályoz a játékban. Ezért aztán ki kell hagynom a válogatott kínai és németországi fellépését, pedig szerettem volna mindkét meccsen pályára lépni, mivel nagyon közeleg már az őszi világbajnoki selejtezők ideje. Ugyanakkor a válogatott miatt sem szeretném, ha súlyosabban megsérülnék, ugyanis az orvosok teljes pihenőt javasoltak.

- Felix Magath távozása mennyire zavarta meg a fejeket a stuttgarti öltözőben?
- Jóllehet mindenki megpróbált a játékra koncentrálni, azért a hír mindenkire hatással volt az öltözőben. Szerintem a Bayern vezetői tudatosan hozták nyilvánosságra Magath szerződtetését, mivel nagyon féltek attól, hogy nem nyernek otthon a Freiburg ellen, mi viszont elhozzuk Leverkusenből a három pontot.

- Mikor kell visszatérnie Stuttgartba?
- Június 26-án kezdődik a felkészülés, addig azonban teljesen szeretném kiheverni a térdsérülésemet.

- Elégedett az első bundesligás szezonjával?
- Összességében nem kell szégyenkeznem a bemutatkozásom miatt, elvégre sikerült tizenöt gólt szereznem, több gólpasszt adnom, s ami legalább ennyire fontos, gyorsan befogadtak a társak is.

Bánki József