Vágólapra másolva!
Néhányan kész tényként kezelték, hogy Újpestre igazol, ám egyelőre még bizonytalan, melyik csapatnál folytatja pályafutását Ferenczi István. Az Osnabrücktől hazatérő támadó még nem írt alá a lila-fehérekhez, s már megkereste az MTK és a Vasas is. Ferenczi szeretné, ha a hétvégéig véglegesen eldőlne a sorsa.

- Aláírt már Újpestre?
- Még nem, és nem is értettem, miért kezelték kész tényként a leigazolásomat. Tény, szóban sok mindenben megállapodtam az újpesti vezetőkkel, ezért is kezdtem el a lila-fehéreknél a felkészülést. Pályára is léptem a siófoki tornán, viszont akad egy-két pont a szerződéstervezetben, amiben vitáink vannak. Félreértés ne essék, nem milliókat vagy irreális összeget akarok az újpestiektől, hanem az esetleges jövőbeni külföldi megkeresések miatt szeretnék olyan záradékot a szerződésbe iktatni, amivel az újpestiek jól járnának, és én is. Kedden érkezik Budapestre a menedzserem, Vörösbaranyi József, aki mellesleg Torghelle Sándor ügyeit is intézi, és akkor újra tárgyalóasztalhoz ülünk az újpesti vezetőkkel.

- Hazatérése után elsősorban mi döntött a lilák mellett?
- Az, hogy jó csapat, lelkes szurkolótáborral rendelkezik, és indul a nemzetközi kupában is. Eddig remekül éreztem magam Újpesten, ennek tehát semmi köze ahhoz, hogy még nem rendeződött a sorsom.

- Egyébként van más ajánlata is az NB I-ből?
- Igen, az MTK és a Vasas is szívesen látna, ráadásul a kék-fehéreknél korábban jól éreztem magam. A játékosokkal és Garami Józseffel soha nem volt konfliktusom, vagyis a visszatérésem sem teljesen kizárt.

- Osnabrückben miként tudta felvenni a magyarnál lényegesen sebesebb tempót?
- Érdekes, ezzel volt a legkevesebb gondom. Viszont az Osnabrück egy rakkolós csapat, ott tényleg csak rohantak a játékosok, ám bátran kijelenthetem, a magyar élvonalban nem végeznének az első hatban. Fizikailag valóban erősebbek, technikai képzettségben viszont elmaradnak a magyar futballistáktól.

- Mikorra dőlhet el, hogy melyik csapatban folytatja ősszel?
- Remélem, már a hét végére, hiszen fontos lenne azzal a csapattal készülnöm, amelyikkel nekivághatok az őszi szezonnak. Az Újpest csütörtökön Temesváron szerepel egy nemzetközi tornán, így ha sikerül megállapodnunk a vezetőkkel, végre aláírt szerződéssel léphetnék pályára a liláknál. Számomra jelenleg mindennél lényegesebb a folyamatos játék, mivel Osnabrückben mindössze nyolc bajnokin léphettem pályára, azaz komoly meccshiányom van. Ezért is szeretnék minél keményebb felkészülést végezni és minél több edzőmérkőzésen részt venni.

Bánki József

Mészöly elégedett az erősítésekkel/sport/magyarfoci/20040708hatuj.html?pIdx=1