Vágólapra másolva!
Fantasztikus hangulatban, remek mérkőzésen az előzetesen esélyesebbnek tartott Barcelona legyőzésével a Ferencváros U13-as labdarúgócsapata nyerte a Karácsony-kupát (Christmas Cup). A zöld-fehérek a döntőben 3-0-ra diadalmaskodtak, a harmadik helyet a Dinamo Zagreb szerezte meg az Austria Wien elleni sikerével. A torna főszervezője, ifjabb Albert Flórián szerint idén a tavalyinál is színvonalasabb mérkőzéseket lehetett látni, de jövőre még erősebb mezőnyt terveznek összehozni, például angol csapatok meghívásával.

A döntőkre telt ház előtt került sor a Kismartoni úti csarnokban, így pazar hangulatban léphetett parkettre a fináléban a Fradi és a Barca. A zöld-fehérek aztán szenzációs játékkal 3-0-ra legyőzték az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott katalán serdülőket. Balogh Gábor együttese veretlenül, százszázalékos teljesítménnyel hódította el a serlege. Az már csak hab a tortán, hogy a nemzetközi tornákat és a bajnokságot figyelembe véve, az FTC U13-as gárdája egy éve veretlen.

Persze nem csupán a magyar vezetők szóltak elégedetten az eseményről, hanem például a Barcelona szakmai stábja elkérte a mérkőzések felvételét, amit a Barca klubtévéjén hamarosan levetítenek, mivel a katalánok szerint ilyen nívós serdülőtorna ritkaság Európában.

Azért játékosokra is felfigyeltek a barcelonai trénerek, méghozzá a legjobb kapusnak választott ferencvárosi Kovacsik Ádámra, akit egy hetes vendégszereplésre meg is hívtak a Nou Camp-stadionba. Nem mellékesen a gólkirály is az FTC-ből került ki Kovács István személyében, a legjobb játékos pedig az ötödik helyért játszott meccsen a holland Feyenoordnak három gólt lőtt Bányai Péter lett a Vasasból.

A valóban kivételes hangulatú torna végén a szakemberek által összeállított magyar és külföldi All Star-csapat mérte össze erejét egy gálamérkőzésen, majd az eredményhirdetés után ifjabb Albert Flórián a következőket nyilatkozta: "Örülünk, hogy sikeres tornát rendezhettünk, miként annak is, hogy Balogh Gábor csapata ilyen szép sikert ért el, ami a klubban zajló szakmai munkát minősíti. Már tervezzük a jövő évi tornát is, amelyre még erősebb mezőnyt szeretnénk összehozni, hiszen amely csapatok eddig felléptek a Christmas Cup-on, egytől egyig mind vissza is jöttek. Ez ügyben már bejelentkezett a török Fenerbahce és az izraeli Maccabi Haifa, de angol csapatok indulását is tervezzük jövőre."

Bánki József