Vágólapra másolva!
Szóban már megegyezett egymással az Újpest és Pető Zoltán, és a védő kedden írt volna alá a lila-fehérekhez, a labdarúgó elmondása szerint azonban a bizonytalan helyzet miatt kénytelen volt elfogadni az FC Brussels ajánlatát. Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezetőjét azonban meglepte a játékos döntése, mivel a sportvezető szerint nem bizonytalan a helyzet a Megyeri úton.

Pető Zoltán nyárig kötött szerződést a belga bajnokság kieső helyén álló FC Brussels együttesével. A válogatott védő a döntéséről a következőket nyilatkozta: "Nem akartam kimenni külföldre, hiszen szóban megállapodtam az újpestiekkel, ezért több ajánlatot is lemondtam legutóbb például egy ciprusit. Amikor azonban megkérdeztem Gyulay Zsoltot, hogy mikor kötjük meg a szerződést, ő nem tudott konkrétumot mondani a bizonytalan helyzet miatt.

Ezek után felhívott Bognár György, Belgiumban élő menedzser, aki jelezte, Brüsszelben szívesen látnának. Elfogadtam az invitálást, próbajátékon nem kellett részt vennem, mivel tudták, hogy nemrég műtöttek orrsövényferdüléssel, ráadásul vittem is magammal orvosi papírokat. A csapatról egyelőre nem sokat tudok, csupán annyit, hogy a kiesésés ellen küzdenek. Egyelőre nyárig írtam alá a szerződést, és hétfőn már edzésre kell jelentkeznem Brüsszelben."

Természetesen megkerestük Gyulay Zsoltot, az Újpest ügyvezetőjét is: "Újpesten nem bizonytalan a helyzet. Mindenben megegyeztünk Petővel, kedden írtuk volna alá a szerződést, ezért meglepődtünk a távozásán. Igaz, volt már ilyen a magyar futballban, mindenesetre majd megoldjuk saját nevelésű játékosokkal a gondjainkat."

Pető távozását Mészöly Géza vezetőedző is sajnálja, hiszen a baloldali védő posztját vele képzelte el megoldani.

Bánki József