Vágólapra másolva!
Némi meglepetést okozott, hogy a Szaúd Arábia elleni szűkített válogatott keretben a ferencvárosi Szűcs Lajos mellett a Vasas kapuvédője, Posza Zsolt kapott helyet, míg az Újpest hálóőre, Vlaszák Géza, ezúttal itthon marad. A lilák már szombaton elutaztak Debrecenbe, edzést tartottak Főnix-csarnokban, majd a Silver Hotelben kellemes körülmények közepette készülnek a teremdöntőre. Vlaszákkal itt beszélgettünk a fináléról és a válogatottról.

- Mennyire bántja, hogy Szaúd Arábia ellen a kispadon sem kap helyet? - kérdeztük Vlaszákot.
- Nem örültem, de nem is sértődtem meg emiatt, hiszen a thaiföldi túrán megkaptam a lehetőséget. Bízom abban, hogy a jövőben leszek én még válogatott, legalábbis szeretnék úgy védeni az Újpestben, hogy ne felejtsen el Lothar Matthäus.

- Tudja, hogy a lila-fehér szurkolók győzelmet várnak a debreceni teremdöntőben?
- Tudom persze, mi is ezen leszünk, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a kispályás meccsek kiszámíthatatlanabbak a nagypályásnál is.

- Örültek annak, hogy egy nappal korábban leutaztak Debrecenbe?
- Igen, mivel jó kiszakadni az alapozás monotóniájából, ráadásul remek körülmények közepette készülhetünk a vasárnapi fellépésre. Minden hízelgés nélkül mondhatom, edzőink, Mészöly Géza, Véber György, Brockhauser István nem felejtették el milyen volt játékosként, ezúttal is ráéreztek, mi tesz jót a csapatnak.

A hírek szerint a lilákat minimum ezer szurkolója kíséri el a debreceni teremtorna döntőjére.