Vágólapra másolva!
Furulyás János klubelnök múlt csütörtöki "ígéretét" követően kedden eldőlt, hogy belső vizsgálat indul a Magyar Kupa-döntőn történtek miatt a labdarúgócsapat szakmai stábja és a kiállított három játékos ellen.

Az nb1.hu internetes oldal írása szerint erről az FTC-t működtető részvénytáraság igazgatóságának ülésén született határozat.

"Az igazgatóság fegyelmi vizsgálatot rendelt el László Csaba vezetőedző, Keller József pályaedző, Haaz Ferenc technikai vezető, valamint Szűcs Lajos, Rósa Dénes és Adem Kapic ellen" - mondta Furulyás János.

Hozzátette: kéttagú bizottságot hoztak létre, amely az érintett személyeken kívül másokat is meghallgat. Hermány Csabának és Petró Lászlónak tíz nap múlva kell az igazgatóság elé terjesztenie a vizsgálati anyagot.

"A Ferencváros játékosai nem futballozhatnak sportszerűtlenül, a pálya mellett lévőknek, gondolok itt elsősorban a szakmai vezetőkre, pedig mindig kordában kell tartaniuk az indulatokat, meg kell fékezni azokat, nem pedig gerjeszteni. Az inkorrekt játékvezetői teljesítmény nem lehet mentség arra, hogy nem vettük át az ezüstérmeket. Erről egészen biztosan beszélnünk kell a játékosokkal és a szakmai vezetőkkel is" - mondta a kupadöntő másnapján Furulyás János a zöld-fehér klub hetilapjának.