László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője azt szeretné, hogy tanítványai már a csütörtökön 20 órakor kezdődő első mérkőzésen magabiztos győzelmet arassanak a fehérorosz MTZ-RIPO Minszk ellen a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában.
Mozgó sportvilág
"Láttam az ellenfelet néhány videofelvételen. Egy rendkívül fegyelmezett együttes, de a hátsó alakzata könnyen zavarba ejthető. Balog és Rósa sokat segíthetnek a csapatnak, így nekem is több lehetőségem van" - mondta a zöld-fehérek trénere, aki szerint az egyetlen kérdőjel a balhátvéd posztja lehet a csütörtöki kezdőcsapatban.
Lipcsei Péter térdműtétje miatt mindkét találkozót kénytelen kihagyni, így a szakember Gyepes Gábort jelölte ki új jobbkezévé, és a válogatott futballista szeretne élni ezzel a lehetőséggel: "Gyerekkori álmom volt, hogy annak a csapatnak a kapitánya lehessek, amelyben felnőttem. Ezzel a bizalommal egyszerűen kötelező élnem, mind a csapat, mind a szurkolók felé."
Jurij Kuntusz, a MTZ-RIPO Minszk labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a Ferencváros az esélyes, ennek ellenére győzni szeretne az Üllői úton. "Elég jó formában vannak a játékosaim, így nem titkolt vágyam, hogy diadalt aratunk a Ferencváros otthonában. Nem nagyon tudtuk elemezni a zöld-fehérek játékát, így ezen a találkozón az lesz az elsődleges feladatunk, hogy a visszavágóra megfelelően kiismerjük ellenfelünket" - nyilatkozta a fehérorosz együttes trénere.
A szakember kitért arra is, hogy az fővárosi csapatnál a nyári szünetben nem voltak felhőtlenek a dolgok: "Természetesen kellemetlenül érint egy csapatot, ha az anyagi helyzet nem stabil, de a pályán ez nem számít semmit. Biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros favorithoz méltóan lép majd pályára."
A Ferencváros várható összeállítása:
Udvarácz - Balog, Budovinszky, Tímár, Grósz - Rósa D., Takács, Gyepes, Tőzsér - Bajevszki, Laczkó
(MTI)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?