Annak ellenére mindkét vezetőedző a bajnok Debrecent tartja a favoritnak a hazai labdarúgó-Szuperkupa visszavágója előtt, hogy a hajdúsági csapat 4-2-es vereséget szenvedett Sopronban a szombati első mérkőzésen.
Irány az adatbank!
Mozgó sportvilág
"Győzni szeretnénk, így mindenképpen támadó felfogásban lépünk majd pályára, miként a Hajduk Split ellen a jövő heti Bajnokok Ligája-selejtezőben tervezzük, így tétmeccsen gyakorolhatjuk a horvátok elleni taktikát" - mondta Supka Attila, a Debrecen mestere. A tréner hozzátette: saját együttesét tartja esélyesnek, mert reményei szerint a szombati csak "kifutott" eredmény volt a Sopron részéről.
Supka az első mérkőzést sérülés miatt kihagyó játékosok közül Kerekes Zsomborra már számíthat, míg Komlósi Ádámról kedd délután dönt az orvosi stáb. Böőr Zoltán azonban biztosan nem léphet pályára, s legkorábban a Hajduk elleni visszavágón állhat a gárda rendelkezésére.
Bemutatkozhat viszont a klub új szerzeménye, az éppen Sopronból szerződtetett Szabó Ottó, aki az MTK játékosaként egy esztendő erejéig a DVSC-ben futballozik kölcsönben.
Csank János, az FC Sopron vezetőedzője nagy meccsre számít, mivel hazai környezetben képesnek tartja a riválisát arra, hogy gólt vagy gólokat szerezzen. "Szerintem az első perctől nekünk esnek, de remélem, nekünk is lesz erőnk támadni. Ami biztató lehet, hogy szombaton meggyőző teljesítményt nyújtottunk, így reális esélyünk van a trófea elhódítására, ugyanakkor a második bekapott találat miatt csupán kétgólos az előnyünk, így inkább a Debrecent érzem favoritnak" - mondta Csank.
Az Oláh Gábor utcai stadionban sorra kerülő mérkőzésen Bede Ferenc lesz a játékvezető.
(MTI)
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.