Irány az adatbank!
Mozgó sportvilág
Budapest Honvéd
Kispesten elsősorban az Olaszországból szerződtetett edző érkezése és a Honvéd életében már-már klasszikusnak számító indulni vagy nem indulni kérdés tartotta lázban a klub szimpatizánsait.
A Brescia pályaedzői posztját a Bozsik-stadion kispadjára cserélő egykori középpályás, Aldo Dolcetti erőnléti edzőjével együtt egy szezonra kötelezte el magát Puskás Ferenc egykori klubjához, noha a kontraktus megkötésekor még erősen kétséges volt, hogy megkapja-e a Honvéd az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.
A bizonytalanság okozója a csapat egykori edzőjével, Tornyi Barnabással évek óta folytatott ádáz perlekedés volt, ám ahogy az egy valamirevaló szappanoperától elvárható, a történet egyfajta happyenddel zárult, Piero Pini főtulajdonos letétbe helyezte a jelenleg televíziós szakkommentátorként tevékenykedő trénernek járó 40 millió forintot, elhárítva a legfőbb akadályt az élvonalbeli részvétel elől.
Az új bajnokságra kitűzött cél a dobogó, ám hogy ez meg is valósuljon, ahhoz az erősítések tükrében valóban nagyot kell alkotnia Aldo Dolcettinek. Érkezett ugyan Andre Alves Santos Brazíliából, Tóth Iván Pápáról, Venczel Balázs Szombathelyről, Takács Tamás Diósgyőrből és Miski Zoltán Dabasról, búcsút intett viszont a klubnak Budovinszky Krisztián, Erdélyi Miklós, Facskó Balázs, Herczeg Miklós, Hornyák Vendel, Szili Attila, Vén Gábor, valamint a mérsékelt hiányérzetet maga mögött hagyó Junior, Mano-Mano, Marito, Patricio légióskvartett.
Nem javítja a Honvéd esélyeit az sem, hogy - a sportnapilap információja szerint - az előző idénybeli bérek egy részével továbbra is tartozik a klubvezetés a játékosoknak.
Diósgyőri BFC
Új tulajdonossal és rutinos futballistákkal vág neki a bajnokságnak a Diósgyőr. A csapatot működtető gazdasági társaságot a Sport Invest Kft. és az NSA Lizing Kft. vásárolta meg, a megújult vezetés pedig nem vesztegette az időt: hazahozta Horváth Ferencet Skóciából, leigazolta Tamási Zoltánt Újpestről (a védő később sajnálatos módon sípcsonttörést szenvedett, és valószínűleg az egész őszi szezont ki kell hagynia), Pintér Zoltánt Sopronból, Vámosi Csabát Kecskemétről, Farkas Norbertet Kaposvárról, Farkas Viktort Pápáról, Berki Krisztiánt a Fraditól és Almási Lászlót Salgótarjánból.
A távozók között az Admira Wackerbe szerződött Egressy Gábor a legnagyobb név, rajta kívül elhagyta Miskolcot Gajda István, Hompoth Balázs, Horváth Tibor, Sikur Lajos, Takács Tamás és Uray Anndrás, valamint a Loki kölcsönjátékosai: Belényesi Miklós, Máté Péter, Müller Zsolt és Virágh Aladár.
A listát végignézve nem vitás, hogy ütőképesebb lett a Diósgyőr, amit az angol másodosztályban szereplő Ipswich Town 1-0-s legyőzése is jelzett.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?