Varga Zoltán: A magyar labdarúgást le kéne dózerolni

Vágólapra másolva!
A Ferencváros erkölcsi megtisztulását és újbóli felemelkedését reméli a másodosztályú szerepléstől Varga Zoltán. A zöld-fehérek egykori olimpiai bajnok labdarúgója, majd vezetőedzője a Vendégszobában elmondta, az elmúlt tíz évben a klub környékén megforduló vezetők okolhatóak a klub jelenlegi helyzetéért. A magyar labdarúgást félamatőr, de inkább amatőr szinten tudná elképzelni, az MTK-t hozza fel az utánpótlás-nevelés jó példájaként, s készül a Forma-1-es pilóták elleni összecsapásra.
Vágólapra másolva!

Mit szólsz ahhoz, hogy a Fradit visszasorolták a másodosztályba? [A.Cole.]
- Az egy dolog, hogy vissza merték sorolni, másfelől a hosszú évek kínlódása után a másodosztályban a Ferencváros talán lehetőséget kap a megtisztulásra. Két szempontból is jól jöhet a kizárás: egyrészt úgy érzem, sokkal több néző lesz, már dacból is a csapat mellé fog állni a közönség. Másrészt, remélem, a klub erkölcsileg megtisztul egy osztállyal lejjebb, ahol kevesebb a pénz, kevesebb a manipulációs lehetőség, így akik kiszívták a Fradi vérét, eltűnnek ebből a közegből.

Kiesett a Fradi, te mit gondolsz erről? Megelőzhető lett volna? [TOFIGHT89]
- Ezen évekkel ezelőtt kellett volna gondolkozni. Tíz éve vagyok Magyarországon, és a legtöbben - különösen a fradisták - tudják, hogy mit éltem át a Ferencvárosban, és miért kellett távoznom. Már abban az időben, tehát 1996-97-ben, a BL-siker utáni időszakban oda kellett volna figyelni bizonyos dolgokra, emberekre. Az egész katasztrófa akkor kezdődött. Sajnos ezalatt a 9-10 év alatt nagyon sok ember mozgott a Fradi körül, akik különösen anyagi téren ártottak a klubnak. A neveket hagyjuk most. Ám hallom a kritikákat, mindenki szidja a vezetőséget, ezt is már akkor el kellett volna kezdeni.

Mit gondolsz, szét fog esni a Fradi a másodosztályban, vagy egyből visszajutunk az NB I-be? [A.Cole.]
- Úgy gondolom, ellenfelektől függetlenül sokkal nagyobb közönségük lesz, mint az élvonalban, ez már eleve garancia lehet a következő évben az NB I-re. A fiatalok, akik eddig is játszottak, a saját utánpótlásból jöttek. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még pár fiatal tehetség hozzájuk csapódik, és bebizonyítják, hogy már az első osztályban is helyt tudnak állni. Nem érzem a szétesés veszélyét, szerintem a második vonalban fog megújulni a Ferencváros.

Szerinted mikor lesz az igazi újból a Fradi ? Hogyan lehetne rendbe hozni ezt a hatalmas klubot? [Sötét oldal ura]
- Nehéz kérdés. Mert milyen az igazi Fradi? Ha a stadionba látogatókat a tévén megnézem, azt látom, a 3-5 ezres közönséget 18-20 év körüli fiatalok alkotják. Ők nem tudhatják igazából, mi az a Fradi. A szurkolóknak aza része, amelyről beszélni lehetne - a nyugdíjasok vagy 50-60 év körüliek, akik átélték még talán a Kinizsi idejét is -, hiányzik a stadionból. Elég nagy külső nyomás nehezedik a klubra, a közönség ezért maradt el évről évre, ezért vannak egyre kevesebben a lelátón. De egy jó vezetés, amely odafigyel a "szarkákra", tudna segíteni abban, hogy a Ferencváros újra nagy klub legyen.

Mit gondol, ki a felelős azért, hogy a Ferencváros ilyen helyzetbe jutott? [Balázs++]
- Neveket nem akarok mondani. egyszerűen csak azokat az embereket említeném, akik a Ferencváros körül voltak az utolsó 10 évben. Mindenki, aki ott a klubházban ezalatt az idő alatt megfordult, ártott a Ferencvárosnak. Őket a környékről is el kellene zavarni.

Így, hogy kevesebb pénzből kell gazdálkodnia a Fradinak, maradnak a játékosok? [___Ca$$anova___]
- Ezt nem tudom megmondani, nem tudom mennyire anyagiasak a játékosok. Én a fiatal játékosok helyében maradnék, mert biztos vagyok abban, hogy a Fradi rövid időn belül jó ugródeszka lesz a tehetségeknek.

Fotó:Hajdú D. András

Fradi: haldoklik vagy most ébred csak fel? [TOFIGHT89]
- Szerintem mindkettő. Először haldoklik, majd reményeim szerint felébred. De azt úgy kellene csinálni, hogy az ébredés során ne az a "nívó" keljen életre, ami az utóbbi években volt. A Ferencváros többet érdemel, ehhez pedig olyan vezetés szükségeltetik, amely komolyan odafigyel az anyagiakra és a játékosállományra.

Akkor csak anyagi okok miatt lett másodosztályú a Ferencváros? [Subaru_imprenza_]
- Ha meggondoljuk az egymilliárdos tartozást, akkor azt kell mondani, alapvetően anyagi okok miatt. Ahogy hallottam az MLSZ-t is az óriási tartozás zavarta, a játékosok jövője nem volt biztosítva az egyesület részéről.

Az igaz, hogy az MLSZ tartozik a Fradinak 200 millió forinttal, és még ők zárják ki, hogy a Vasasnak legyen helye? [--=Titokzat=--]
- Nem foglalkoznék az MLSZ-szel, és azzal, hogy mit ígért a Ferencvárosnak vagy mit nem. Tény az, hogy a Ferencváros vezetői éveken keresztül hitegették játékosaikat és a közönséget is, hogy lesz ilyen meg olyan befektető. Kérdezem én, az óriási tartozást ki fogja visszafizetni?

Ön szerint mikor indulhat újra az első osztályban a Fradi? [cajoccka]
- Egy évig kell a Fradinak becsülettel játszania a másodosztályban, ilyen közönséggel és ilyen körülmények között már egy év után az élvonalban lehet.

Elnöki beosztásra gondolt már? Persze, ha rend lenne a klub körül...:)) [Boonii]
- Nem vagyok elnök típus, melós vagyok a javából, de biztos vagyok benne, hogy ilyen embernek is lehetne helyet találni egy klubnál. De ez természetesen nem rajtam múlik. Magyarország az a hely, ahol az ilyen embereket, akik rámutatnak a problémákra, messziről elkerülik.

Ön szerint van rá esély, hogy a Fradi kilábal a súlyos válságból? [SZÉÉT VÁÁGLAK !!]
- Sportszempontból nem tartom katasztrófának a második ligát, de az egymilliárd az egymilliárd. Azt ki fogja bevállalni?