Vágólapra másolva!
Mind a 25 játékosára számíthat Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki hétfőtől készül együtt csapatával a szerdai, Ausztria elleni barátságos mérkőzésre - tájékoztatta az távirati irodát Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke.

"Nagyon örülök annak, hogy valamennyi keretbe hívott futballista egészséges, mert az ilyesmi ritkán fordul el" - mondta a szakvezető.

A grazi találkozó előtt a csapat tagjai hétfőn délben találkoznak a Puskás Ferenc-stadionban. Ezt követően orvosi vizsgálatra mennek, majd elutaznak Tatára, ahol 18 órától zártkapus edzést tartanak. A tréning első 15 percében a televízióknak és fotósoknak lehetőségük lesz felvételeket készíteni.

Kedd reggel, az orvosi vizsgálatok folytatását követően indul a 20 főre szűkített együttes busszal Grazba, ahol a mérkőzés helyszínén és időpontjában, 20.30-tól gyakorol majd.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Király Gábor (Crystal Palace), Fülöp Márton (Tottenham), Végh Zoltán (MTK)

hátvédek: Fehér Csaba (PSV Eindhoven), Éger László (Poli Ejido), Kiss Zoltán (Debrecen), Vanczák Vilmos (St. Truiden), Lőw Zsolt (TSG Hoffenheim), Juhász Roland (Anderlecht), Halmosi Péter (Debrecen), Sebők Vilmos (ZTE), Komlósi Ádám (Debrecen)

középpályások: Dárdai Pál (Hertha), Molnár Balázs (ZTE), Horváth András (Sopron), Tóth Balázs (Malatyaspor), Polonkai Attila (REAC), Kabát Péter (SV Pasching), Huszti Szabolcs (Hannover 96)

csatárok: Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Szabics Imre (Mainz), Czvitkovics Péter (MTK), Torghelle Sándor (Crystal Palace), Sowunmi Thomas (Slovacko), Simek Péter (Poli Temesvár)