Signoritól Natorovig - a magyar foci légiósai

A magyar futball egyik legnagyobb és legjellemzőbb ellentmondása, hogy míg szakembereink évek óta egyöntetűen hitet tesznek a hazai fiatalok szerepeltetése mellett, az átigazolási időszakokban ennek ellenére sokszor követhetetlenül töltik fel a csapatok kereteit ugyancsak vegyes minőséget képviselő külföldi játékosokkal. Az idegenlégiósok jelenléte persze a világ legtöbb helyén természetesnek számít, szerződtetésükre normális esetben olyankor kerül sor, ha képesek valami pluszt adni az adott csapat játékához. A messziről jött ember aztán nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket, mint ahogy a hazánkban a kilencvenes évektől fogva megfordult több száz vendégmunkás között is akadtak jó futballisták és egészen elképesztő melléfogások is. Nosztalgia-összeállításunkban a teljesség igénye nélkül megemlékezünk légiósaink legjaváról, csakúgy, mint a legérthetetlenebb tranzakciókról az internetről igazolt védőtől a karikalábú csatáron át a csomagban vásárolt különítményekig.

A magyarországi egyetemekre érkező külföldiek révén a '70-es, '80-as években már akadtak alacsonyabb osztályú csapatokban légiósok, színesedett a mezőny, ám a szerényebb képességű futballisták nem vették el a teret és lehetőséget a magyar tehetségek elől. Volt utánpótlás-nevelés, kevesebb fővárosi pálya helyén épült pláza vagy benzinkút, a magyar válogatott kiharcolta a részvételt az 1986-os világbajnokságon.

Az első élvonalbeli fecske sem sok vizet zavart, az Újpesti Dózsa 1983-ban szerződtette a BLASZ-ban szereplő 43. Építők nigériai légiósát, Patrick Umoh-t.  Ellentmondásos információink vannak arról, hogy a fekete fiú a Műegyetemen vagy az orvosin tanult, de állítólag olyan gyors volt, hogy csak edzésen lehetett megjátszani, tétmeccsen állandóan lesre futott... Lila-fehérben három meccsen szerepelt a legjobbak között, majd továbbküldték inkább Csepelre.

A sikertelenség nem vette el az igazolási kedvet,  a rendszerváltozás pedig megnyitotta az utat a menedzserek előtt. Az elmúlt 20 évben mintegy 700 külföldi labdarúgó fordult meg az élvonalban; amíg a kezdeteket az olcsón vásárolható románok, ukránok, jugoszlávok rohama jellemezte, addig napjainkra már szinte csomagban lehet vásárolni többnyire játékra alkalmatlan, ám a honi trénerek által állandóan csiszolatlan gyémántként emlegetett focistákat Afrikától Dél-Amerikáig.

Az első időszakból talán a Vasast lehet kiemelni, a sokszoros kongói válogatott Jean-Claude Mbembától kezdve Naderen, az iráni Ziaion, az uruguayi Coco Airesen és az orosz Dozmorovon keresztül egészen a kameruni válogatott Jessyig.

De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk sztárjainkat!