Vágólapra másolva!
A legutóbbi két magyar bajnokságban aranyérmet szerzett, jelenleg is az elsőségért küzdő Debreceni VSC januárban egy afrikai játékossal erősített. A klub honlapja szerint (és ezt az információt az összes magyarországi sajtóorgánum is átvette) a 19 esztendős kongói Daniel Bakongolia 2005-ben gólkirály volt, 2006-ban pedig 26 gólt szerzett a Sanga Balende nevű klub színeiben, és kilencszer a nagyválogatottban is szerepelt. Ez alapvetően nem is hangzik rosszul, kár, hogy az adatok közül több egészen biztosan hamis...

A problémák ott kezdődnek, hogy a debrecenieknek már a futballista nemzetiségét sem sikerült pontosan megadniuk. Bakongolia ugyanis nem Kongóból, hanem a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkezett Magyarországra, és ez egyáltalán nem elhanyagolható különbség, mivel két különböző államról van szó.

A Loki új csatárának hazája korábban Belga-Kongó, majd függetlenségének kiharcolása után előbb Kongó-Kinshasa, majd 1971-től kezdve Zaire néven "futott", és 1997-ben vette fel a Kongói Demokratikus Köztársaság nevet. Kongó (vagy teljes nevén Kongói Köztársaság) szomszédos a volt Zairével, de történelmileg mindig is külön állam volt, lévén a franciák gyarmatosították, míg a Kongói DK korábban belga fennhatóság alá tartozott.

Miután ezt sikerült tisztázni, érdemes megvizsgálni Bakongolia hazájának labdarúgását, amely sokáig a fekete kontinens élvonalába tartozott. Az ország 1968-ban és 1974-ben is kontinensbajnok volt, és utóbbi évben a világbajnokságon is szerepelt az NSZK-ban, az afrikai országok közül harmadikként. Mivel azonban a Kongói DK a kontinens harmadik legnagyobb területű állama, az infrastruktúra pedig nem különösebben fejlett, így az országos pontvadászat megrendezése meglehetősen nehéz.

2005-ben például (amikor Bakongolia állítólagosan gólkirály lett 32 találattal a Sanga Balende csapatával) a nemzeti pontvadászatban 20 együttes indult, és a különböző regionális bajnokságok legjobbjai kvalifikálták magukat a tornára. A Sanga Balende is itt volt a mezőnyben: a klub Mbuji-Mayi városának együttese, amely a Kasai Oriental, azaz Kelet-Kasai régiónak a fővárosa, és innen került be az országos bajnokságba, amelynek első fázisából a Balende továbbjutott a Bakolo Mboka ellen, azonban a második fázisban (ahol a résztvevőket hármas csoportokra osztották) nem szerepelt, mivel utazási nehézségekre hivatkozva visszalépett.

Összefoglalva: a Sanga Balende 2005-ben az országos bajnokságban mindössze két mérkőzést játszott, összesen hat gólt szerezve - márpedig így nehéz 32 találattal gólkirályi címet szerezni...

A következő esztendővel, amikor Bakongolia a debreceniek információi szerint 26 találatot szerzett, még "rosszabb" a helyzet, legalábbis ami a megadott adatok igazságtartalmát illeti: akkor ugyanis a csatár klubja, a Sanga Balende Mbuji-Mayi városának bajnokságában ugyan ezüstérmes lett, de a regionális selejtezőből már nem ment tovább, így egyáltalán nem szerepelt az országos pontvadászatban. Ergo, Bakongolia nem szerezhetett 26 gólt...

A csapat egyébként az országos kupában jó eredményeket ért el, hiszen bejutott a végső fázisban, ahol hat gárda versengett a fővárosban, Kinshasában, ám hármas csoportjában második lett az egyik legnevesebb Kongói DK-beli együttes, a DC Motema Pembe mögött, így nem jutott be a fináléba. Érdekes mellékszál, hogy az interneten megtalálható adatok szerint egy Bakongolia nevű futballista 2003-ban és 2005-ben is játszott az AS TS Malekesa együttesében, amely azonban 2005-ben szintén visszalépett az országos bajnokságban - vagyis ha a támadó esetleg ott játszott, gólkirály szintén nem lehetett.

Ami a válogatottat illeti: a Kongói DK ott volt a 2006-os Afrika-kupán, sőt, a tavaly februári tornán az egyaránt világbajnoki résztvevő Angolát és Togót megelőzve továbbjutott csoportjából, majd a nyolcaddöntőben 4-1-es vereséget szenvedett a házigazda és későbbi győztes Egyiptomtól.

A nemzeti tizenegy keretében szereplő három csatár a tornán az Angliában légióskodó Lomana Tresor Lua-Lua, a török Istanbulsporban futballozó Kabamba Musasa, illetve a dél-afrikai Orlando Piratesben szereplő Blaise Mbele voltak - Bakongolia neve nem olvasható a nevezettek között.

Mint ahogyan tétmeccsen is egészen biztosan nem lépett pályára, és bár tény, hogy 2005 óta (tételezzük fel, hogy ennél korábban nem szerepeltették a nemzeti tizenegyben) a Kongói DK együttese tucatnyi barátságos mérkőzést játszott, a válogatott futballistákat meglehetősen megbízhatóan összegyűjtő honlapon, a www.nationalsoccerteams.com című oldalon sem találkozhatunk nevével. Pedig a Kongói DK-nál összesen 76 labdarúgót sorolnak fel a 2006-os esztendőben.