Az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága meghozta döntését: a 2012-es Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna rendezheti meg közösen. Michel Platini UEFA-elnök szerdán a cardiffi Városházán jelentette be a végső győztest. Magyarország zsinórban harmadszor kandidált, a 2004-es kontinensviadalra Ausztriával, majd a 2008-asra egyedül jelentkezett, ezúttal pedig Horvátországgal közösen, de most sem járt sikerrel. A magyarok egyetlen szavazatot sem kaptak, s az ukrán-lengyel jelentkezés 8:4-re nyert az itáliai kandidálással szemben. A magyar küldöttség nagyon csalódott, a szervezőbizottságot vezető Gyárfás Tamás a könnyeivel küszködött a döntés kihirdetését követően.
Megnézem!
Lengyelországban hat (Gdansk, Krakkó, Varsó, Poznan, Chorzow és Wroclaw), Ukrajnában pedig négy (Dnyepropetrovszk, Kijev, Lvov és Donyeck) helyszínen zajlanak majd a küzdelmek. A magyarokhoz hasonlóan jelenleg a győzteseknek sincs még egyetlen Eb-mérkőzésre alkalmas stadionjuk sem, négyet még fel kell építeni, a többit átalakítják, pályázati anyagukban viszont a szükséges nyolc létesítményen kívül két "tartalékstadion" is szerepel.
Noha mindkét ország komoly futballtradíciókkal rendelkezik, korábban egyik sem adott otthont labdarúgó világeseménynek. Lengyelország bronzérmes volt az 1974-es és az 1982-es világbajnokságon is, míg több ukrán labdarúgó is részese volt Szovjetunió 1960-as Eb-sikerének.
Varsóban és Lengyelország más nagyobb városaiban ezrek ünnepelték az UEFA döntését. Amikor Michel Platini Cardiffban bejelentette, hogy Ukrajna és Lengyelország rendezheti a 2012-es Eb-t, a köztéri kivetítők előtt örömünnep kezdődött, az emberek nemzeti színű lobogókat lengettek, a házak erkélyeiről pedig konfettieső hullott.
Az esemény rendezési jogára öt jelentkezés érkezett be, a 2005. november 8-ai, máltai szelektálás alkalmával a törököké és a görögöké kiesett. A végrehajtó bizottság akkori állásfoglalásakor az olasz kandidálás 11, a magyar-horvát kilenc, az ukrán-lengyel pedig hét voksot kapott. A törökök hat, a görögök két szavazattal búcsúztak.
A lengyel és az ukrán futballelnök a döntés után
Magyarország harmadszor jelentkezett Eb-rendezésre, a korábbi két alkalommal is a végső körben maradt alul. A 2004-es Eb-re az osztrákokkal közösen, a 2008-asra önállóan kandidált a magyar szövetség. A 2012-es kontinensviadalt - a tornára először kerül sor Kelet-Európában - június 9. és július 1. között rendezik meg. A viadalon négy négycsapatos csoportban zajlanak majd az első szakasz küzdelmei, ezt követően kerül sor a negyeddöntőre, az elődöntőre és a döntőre, vagyis összesen 31 találkozót láthatnak a nézők.
Érdekesség, hogy a londoni William Hill fogadóiroda (is) az ukrán-lengyel pályázatot tartotta a legesélytelenebbnek (1 dollárra 10-et fizetett), az olasz siker szorzója 3:1, a magyar-horváté 1:3 volt.
A magyarok egyetlen szavazatot sem kaptak, s az ukrán-lengyel jelentkezés 8-4-re nyert az itáliai kandidálással szemben, ami azt jelenti, hogy már nem is volt szükség második körre. A magyarok előzetesen 6-9 szavazatot vártak.
Történelmi döntésnek nevezte az UEFA határozatát Grigorij Szurkisz, a 2012-es társrendező Ukrajna futballszövetségének elnöke. Szurkisz maga is tagja a helyszínt kijelölt végrehajtó bizottságnak, amely az ukrán-lengyel pályázott mellett döntött, de érintettsége okán ezúttal nem szavazhatott. "Tizenöt évvel ezelőtt megszületett a független Ukrajna. Lehetőséget kapott, hogy önálló államként fejlődhessen, és most esélyt kaptunk a további felzárkózásra." - mondta a sportvezető.
Érthető boldogsággal nyilatkozott az ukrán küldöttséggel tartó két sportlegenda, Vitalij Klicsko és Szergej Bubka. "Az egész ország ünnepel, az emberek örömmámorban úsznak és tripla szaltókat ugrálnak. Az UEFA döntése elősegíti Ukrajna fejlődését és európai integrációját" - jelentette ki a nehézsúlyú a volt profi ökölvívó világbajnok Klicsko. A rúdugrásban számtalan világcsúcsot elért Bubka, aki jelenleg az ukrán olimpiai bizottságot vezeti, tömören összegzett: "Nagyszerű győzelmet arattunk, amely sokat jelent országunk jövőjének. Büszke vagyok."
Érthető a lengyel drukkerek felhőtlen öröme
Az olaszok meglepetten, csalódottan és szomorúan vették tudomásul, hogy nem ők diadalmaskodtak. "Eszembe sem jutott, hogy nem mi leszünk a befutók. Súlyos vereséget szenvedtünk" - mondta a kapuslegenda, Dino Zoff. Az olaszok elkeseredettségét jól mutatja, hogy Giovanna Melandri, az ország sportminisztere könnyekre fakadt a számukra kedvezőtlen cardiffi döntés bejelentése után.
| Így szavaztak Önök: |
| Olvasóink közül 22141-en adtak választ arra a kérdésünkre, hogy szerintük ki rendezheti majd a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot? A többség optimista volt, hiszen a válaszadók 58,5 százaléka, azaz 12943 szavazó gondolta úgy, hogy ezúttal végre a magyar pályázat lesz a befutó. 6843-an, azaz 30,9%-nyian választották a világbajnok olaszokat, míg 10,6%, 2355 fő gondolta úgy, hogy az ukrán-lengyel pályázat illetékesei érvelnek majd a leghatásosabban. |
| Így szavazhatnak Önök: |
| Szeretne reagálni a történtekre? Ha egyetért az UEFA cardiffi döntésével akkor itt,
ha nem örül neki, akkor pedig itt, voksolhat. |
| Így írhatnak véleményt Önök |
| Ha úgy érzi, hogy egy szimpla igen vagy nem kevés, itt mindent kiírhat magából. |
| Az eddigi Európa-bajnokságok mérkőzés- és nézőszámai: |
| 1960, Franciaország: 4 mérkőzés, 78 958 néző, meccsenként átlagosan: 19 740 néző 1964, Spanyolország: 4 mérkőzés, 156 253 néző, meccsenként átlagosan: 39 063 néző 1968, Olaszország: 5 mérkőzés, 192 119 néző, meccsenként átlagosan: 38 424 néző 1972, Belgium: 4 mérkőzés, 106 510 néző, meccsenként átlagosan: 26 628 néző 1976, Jugoszlávia: 4 mérkőzés, 106 087 néző, meccsenként átlagosan: 26 522 néző 1980, Olaszország: 14 mérkőzés, 350 655 néző, meccsenként átlagosan: 25 047 néző 1984, Franciaország: 15 mérkőzés, 599 655 néző, meccsenként átlagosan: 39 977 1988, Németország: 15 mérkőzés, 935 681 néző, meccsenként átlagosan: 62 379 néző 1992, Svédország: 15 mérkőzés, 429 623 néző, meccsenként átlagosan: 28 642 néző 1996, Anglia: 31 mérkőzés, 1 269 894 néző, meccsenként átlagosan: 40 964 néző 2000, Belgium és Hollandia: 31 mérkőzés, 1 102 850 néző, meccsenként átlagosan: 35 576 néző 2004, Portugália: 31 mérkőzés, 1 190 586 néző, meccsenként átlagosan: 38 406 néző 2012, Lengyelország és Ukrajna, 31 mérkőzés |
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.