Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya szerint az újságírók és a klubok akadályozták a munkáját Budapesten. A német válogatott és Bayern München korábbi világhírű játékosa Huszti Szabolcsot dicsérte a Süddeutsche Zeitungnak.

Matthäus nem kis önbizalommal azt nyilatkozta, hogy az elmúlt években - mint fogalmazott - nem csak "kölyökcsapatoknál" edzősködött. Szavai szerint világklasszisok játszottak a "keze alatt", azaz jócskán bizonyított.

A korábbi állomásokra visszatekintve kitért Magyarországra is, ahol 2004 januárja és 2005 decembere között állt a válogatott élén. Cáfolta azt a feltételezést, hogy a budapesti munkát csakis az akkor ott üzlettel rendelkező szerb felesége, Marijana miatt vállalta volna. Igazi szakmai kihívásról beszélt, de nem sok jót mondott. Úgy véli, akkoriban Magyarországon mind a futball, mind a hangulat a padlón volt. Emlékeztetett arra, hogy közvetlen elődjének utolsó mérkőzésére 857 néző látogatott ki. A játékosok - mint fogalmazott - a fizetésükre vártak, s az első hónapokban ő sem kapott semmi pénzt.

Matthäus így emlékezett: "Új játékosokkal új lelkesedést próbáltam ébreszteni, döntéseket hoztam, de az újságírók majdnem meggyilkoltak. Ott volt például Huszti esete..." A volt magyar szövetségi kapitány felidézte, hogy Huszti Szabolcsot - aki ma a Bundesligában előkelő helyen végzett Hannover oszlopos tagja - akkoriban még Magyarországon is alig ismerték. A Ferencváros kölcsönadta őt, Matthäusnak azonban feltűnt kiváló cselező, illetve irányító, a labdákat szélről tökéletesen beadó képessége. "Meghívtam őt a válogatottba, mire hatalmas botrány tört ki" - emlékezett az edző. "Hogy lehet az, hogy Matthäus egy olyan játékost válogat be, aki még a Ferencvárosnak sem kell?" - kérdezték sokan az újságírók közül. Azután jött a japánok elleni mérkőzés, a magyarok - mint Matthäus felidézte - 2-0-ra vezettek Huszti két beadásából. "Később a rivális kiegyenlített, a 93. percben azonban a magyarok tizenegyeshez jutottak. Hárman akarták rúgni a büntetőt, de szóltam a segítőmnek, hogy mindenkit hessegessen el, mert Husztinak kell rúgnia. 3-2-re nyertünk" - jelentette ki Mattha:us, hozzátéve: "Az ilyen játékosokat szeretem."

A volt kapitány felidézte azt is, hogy röviddel az Eb előtt a magyar válogatott irányítása alatt Németországot is kétvállra fektette, még pedig 2-0-ra. "Pedig huszonegyen mondták le a válogatottságot" - emlékezett az akkor történtekre, utalva arra, hogy a klubok "a legbrutálisabban" a szövetség ellen dolgoztak.

A világbajnoki selejtezőcsoport - Svédország, Horvátország és Bulgária társaságában - azonban "túl nehéz volt az akkori fiatal magyar tizenegy számára" - tette hozzá.