Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Fülöp Márton az első két Premier League-fordulóban még kispadra sem került a Sunderland együttesében, s mivel a 24 esztendős futballista mindenképp játékban kíván lenni, elfogadta a Leicester City ajánlatát, és a 2007/2008-as szezon végéig, kölcsönben az angol másodosztályú klubban véd majd.

Fülöp Márton korábban az [origo]-nak is többször elmondta, a legfontosabb számára, hogy első számú kapusként számítsanak rá. Ezt a Tottenham igazoltjaként nem sikerült elérnie, ezért - alacsonyabb osztályban - előbb a Chesterfield, majd a Coventry City, végül pedig a Sunderland együtteseiben is kölcsönjátékosként tesztelhette élesben a reflexeit.

Utóbbi csapat menedzsere, a legendás Roy Keane azt ígérte Fülöpnek, hogy övé lesz az első számú mez a Premiershipbe feljutott Sunderlandben, s végleg le is szerződtette az MTK-ban nevelkedett légióst, ám a manchesteri exsztár végül mégsem a magyar futballistát állította be a kapuba. Bár Fülöp a nyári felkészülési mérkőzések során többször is (jól) védte a Fekete Macskák kapuját (kezdő volt például a Juventus ellen is), az első és a második PL-fordulóban már a 9 millió fontért szerződtetett skót Craig Gordon állt a gólvonalon, a kispadon pedig Darren Ward ült - a csapat pedig remekül, négy ponttal startolt.

Amikor kérdőre vonta a manchesteri legendát:


Érdemes megemlíteni, hogy a 24 esztendős kapuvédő tavaly nyáron a Coventryhez is aláírhatott volna, ráadásul a City 1,5 millió fontos rekordösszeget szánt volna rá, ám Keane fentebb már említett szavai miatt akkor a Sunderlandet választotta Fülöp. Amikor kiderült, hogy távozni akar csapatától, állítólag azonnal bejelentkezett érte 10 angliai együttes, és ezek közül a Leicester City ajánlatát találta a legszimpatikusabbnak a négyszeres válogatott hálóőr, aki a szezon végéig, kölcsönben fog új klubjában szerepelni, s akár már szombaton, a Crystal Palace elleni londoni meccsen bemutatkozhat.

A Leicester Cityről érdemes tudni: tavaly a 19. helyen végzett a 24 csapatos Championshipben, és végül gond nélkül elkerülte a kiesést, hiszen a 22. Southend Unitednél 11 ponttal többet gyűjtött a korábban az első osztályban is megfordult gárda.

Martin Allen menedzser csapata egyébként rosszul kezdte az új idényt, ugyanis a Leicester az első fordulóban, hazai pályán 1-0-ra kikapott a Blackpooltól.

Forrás: [origo]

Zidane ellen is játszott már

Allen nagyon boldog, hogy sikerült megszereznie Fülöpöt: "Rendkívül boldog vagyok, hogy Fülöp Márton minket választott, és kölcsönben az év végéig nálunk fog szerepelni. Már puszta jelenlétével, valamint munkamoráljával és szorgalmával is nagy hasznunkra lehet. Korábban többször meg szerettem volna szerezni kölcsönben. Úgy vélem, ő egy fantasztikus igazolás a számunkra."

A Leicester Fülöppel egyidőben leszerződtette az ír válogatott Clive Clarke-ot is, a szintén sunderlandi védő három hónapot fog a Walkers-stadionban tölteni.