Olasz edzője lett az FC Sopron pár hete itáliai üzletemberek által irányított labdarúgócsapatának: az új tréner a 43 éves Vincenzo Cosco, aki Újpesten, a Szusza Ferenc-stadionban már látta új együttesét. Détári Lajost csütörtökön menesztette a klub elnöke, mert indoklása szerint "megengedhetetlen hangnemben beszélt vele a szakember".
videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Alig egy év, és itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
Cosco játékosmúltjáról, s eddigi edzői pályájáról azt mondta, játékosként a harmadosztályig vitte, nem lett neves futballista. Tizenkét éve edzősködik, kiscsapatoknál dolgozott, ám több együttessel bajnokságot nyert. Eddig a Paganese, a Provanto, a Valle di Sangro, az Isernia és a Campobasso együtteseit irányította.
Cosco a helyszínen tekintette meg a soproni csapat újpesti bajnoki mérkőzését, amelyen 4-0-s vereséget szenvedett az általa átvett együttes.
"Tudok az előzményekről és arról is, hogy sok a sérültje az együttesnek. Feszült napokat élt át a mérkőzés előtt a társaság, így nem lepett meg a dekoncentrált játék. Sajnálom, hogy Détári Lajossal, akit labdarúgóként tiszteltem és nagyon nagyra tartottam, úgy alakultak a dolgok, ahogy, de ezt minősíteni nem az én tisztem. A legfontosabb, hogy minél előbb minden rendben legyen a játékosok körül. A jelen helyzetben a legfontosabb, hogy mentálisan mihamarabb egyenesbe kerüljön a társaság" - mondta székfoglalójában Cosco, akinek szerződése az idény végéig szól.
Vincenzo Cosco szakmai stábjába a napokban érkezik Sopronba egy-egy olasz, erőnléti és kapusedző személyében. Munkáját a soproni játékosokat, a helyi viszonyokat jól ismerő, Újpesten a csapatot vezető Végh Tibor segíti még.
Az eddigi edzőváltások a Soproni Liga 2007/08-as idényében:
Tatabánya: Mészáros Ferenc helyett Borbély László, augusztus 19/20.
Paksi FC: Lengyel Ferenc helyett Gellei Imre, szeptember 23/25.
Sopron: Détári Lajos helyett Vincenzo Cosco, szeptember 27./október 1.
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?