Sallai József, a Ferencváros Üllői úti ingatlanjára korábban pályázó Neuchatel Financial Ltd. magyarországi képviselője pénteken azzal kereste meg az MTI-t, hogy 2007 májusában megvették a klub részvényeit, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerinte jogtalanul írta ki az ingatlanra és a klub megvételére vonatkozó ötödik és hatodik pályázatot.
videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Hamarosan itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
"Mivel a Neuchatel Financial tavaly májusban megvette a Ferencváros részvénycsomagját, így arra az állam nem írhatott volna ki pályázatot. Az általam képviselt cég még Dámosy Zsolttal kötött szerződésnek megfelelően csak az ingatlanra tett ajánlatot, méghozzá 4 164 720 000 forint limitértékben" - mondta Sallai.
Hozzátette, a kontraktus értelmében a részvényeket 800 millióért vették meg, átvállalták a klub tartozásait, illetve vállalták egy új stadion felépítését.
A Neuchatel Financial képviselője elmondta, hogy a hatodik pályázaton is indul a multinacionális pénzügyi konszern leányvállalata, de továbbra is csak az ingatlanra tesz ajánlatot, mivel a Ferencváros részvényeit megvette. A 6+2 hektáros területért a korábban ajánlott összeget kínálja, de ha a másik 12 meghívott pályázó közül bármelyik ennél jobb ajánlattal áll elő, akkor a legmagasabb összegre mindig 100 ezer forinttal ráígér.
"Amennyiben az MNV győztest hirdet és nem a Neuchatel lesz az, akkor büntetőfeljelentést teszünk" - jelentette ki Sallai, aki szerint Rieb György, az FTC elnöke nem engedi, hogy gyakorolják tulajdonosi jogukat. Továbbá kifogásolta, hogy a hatodik pályázat alkalmával Riebnek vétójoga van, amellyel szerinte a törvényesség látszata sincs meg, mert nem érvényesül az esélyegyenlőség, ami alapvető követelmény lenne közbeszerzési pályázat során.
Hozzátette: "ha valakinek vétójoga lehetne, az a részvénycsomag tulajdonosa, azaz a Neuchatel Financial."
Rieb György, az FTC elnöke elismerte a szerződés megkötésének tényét, ám mint mondta, az nem lépett életbe. "Valóban létrejött a szóban forgó megállapodás, de annak hatálybalépési feltétele a pénz megérkezése volt, ami azonban nem jött meg" - nyilatkozta a külföldön tartózkodó sportvezető.
|
Az FTC válasza a Neuchatel Ltd által megjelentetett nyilatkozatra |
|
Dámosy Zsolt elnöksége idején 2007. május 23-án foglalkozott az FTC elnöksége a Neuchatel Ltd szerződésével. Ekkor az FTC arra kérte a vevőként jelentkező céget, hogy megfelelő igazolásokat juttasson el az FTC-hez (pl. a képviseletében eljáró személy képviseleti jogosultságának igazolását, fedezetigazolást, cégiratokat, stb.) és ennek ismeretében dönt a szerződés hatályba léptetéséről. Mivel a benyújtott iratok hiányosak, illetve nem megfelelőek voltak, az elnökség nem léptette hatályba a szerződést, azaz valótlan az állítás, hogy a szerződésnek bármilyen hatása lenne az FTC tulajdonában lévő FTC Zrt részvényekre, illetve az ezekre is vonatkozó pályázati kiírásra. FTC-kommunikáció |
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?