Angol lapértesülések szerint az angol harmadosztályban (League One) szereplő Leeds United szeretné kölcsönbe megkapni Astrit Ajdarevicet és Németh Krisztiánt, a Liverpool tartalékcsapatának két labdarúgóját.
Játssz a Kvízpart és
a T-Mobile közös olimpiai nyeremény-játékán és nyerj értékes ajándékokat!
Az Eb képekben
Nem sikerült a feljutás a patinás Leeds United labdarúgócsapatának a 2007-2008-as szezonban. A harmadosztályban szerénykedő együttes az alapszakaszban az 5. helyet szerezte meg, s bár a playoff elődöntőjében túljutott a Carlisle Uniteden, a finálét elbukta a Doncaster Rovers ellenében.
A 2008-2009-es évadot így ismét a harmadosztályban kezdi meg Gary McAllister együttese, az egykori skót klasszis azonban szeretné megerősíteni csapatát. Nem véletlen, hogy Liverpool színeiben 2000 és 2002 között, FA-kupát, Ligakupát és UEFA-kupát nyerő középpályás a Mersey-parti gárdával vette fel a kapcsolatot.
Angol források szerint McAllister kiszemeltje az albán származású svéd utánpótlás-válogatott Astrit Ajdarevic mellett Németh Krisztián. A két játékost kölcsönbe szeretné megszerezni a klub, s már meg is hívta őket Elland Roadra, hogy csatlakozzanak a csapat felkészüléséhez.
A 19 éves magyar játékos 9 tartalékbajnoki mérkőzésén 8 gólt szerzett, Rafa Benitez vezetőedző és Gary Ablett, a tartalékok menedzsere szerint olyan csillag születhet Liverpoolban, amilyen Kenny Dalglish óta nem volt.
Ablett szerint különösen fontos lenne, ha Németh a következő szezonban kölcsönben játszhatna, s így szokná a tétmérkőzések légkörét. A bal oldali középpályás Ajdarevic ellenben szeretne távozni, mert úgy érzi, nem számítanak rá a Liverpoolban.
Rég nem láttunk ennyi szép góltA múlt héten számolatlanul estek a szebbnél szebb gólok a futballvilágban: a 16 méteres ollózástól az edzésen bemutatott trükközésen, az ötödosztályú kapásgólon és ...
E.ON szurkolótáborNyerjen jegyet a Pannon Hoki Gálára!
Átverősek az autóadó-nevek
A súlyadónak semmi köze a súlyhoz, a vagyonadónak a kocsi értékéhez. Tisztázzuk az autóadók jelentését!
Régi Tv2-es szereplő tűnik fel a Vacsoracsatában
A Jóban Rosszban korábbi alapszereplője, Tallós Rita is főz.
Mi legyen az első dolguk?
Ön szerint mi az a gazdaságpolitikai intézkedés, amivel az új kabinetnek kezdenie kellene? Szavazzon!