Ma ötvenöt éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott világszenzációt jelentő 6-3-as győzelmet aratott Anglia legjobbjai felett a Wembley-stadionban. Az évszázad mérkőzésének nevezett találkozó alapjaiban változtatta meg a futballról addig kialakult képet, és azóta is a magyar sport egyik csúcsteljesítményének tekinthető.
Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
Az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnoki címet szerzett Aranycsapat londoni sikerére elsősorban azért figyeltek fel világszerte, mert a sportág felfedezőinek számító angolok 90 éves otthoni veretlenségének vetett véget. Ráadásul úgy, hogy a hazaiaknak esélyük sem volt a Puskás, Bozsik, Hidegkuti fémjelezte csapat ellen.
Sebes Gusztáv szövetségi kapitány együttese nemcsak egyszerűen fölényesen nyert a világ egyik legjobbjának tartott válogatott pályáján, hanem ezt csodálatos, szemet gyönyörködtető játékkal tette. Sőt, az 1954. május 23-án rendezett budapesti visszavágón is hasonló volt a helyzet: a szigetországiakat újra leiskolázták Puskásék. Ahogy akkor emlegették: az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek...
Az Aranycsapat diadalútja egészen az 1954-es svájci világbajnokság döntőjéig tartott. Az emlékezetes berni fináléban a csoportmérkőzések során 8-3-ra legyőzött Németország óriási meglepetésre 3-2-re jobbnak bizonyult a magyar válogatottnál. A Wembleyben pályára lépett magyar játékosok közül már csak ketten, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula vannak az élők sorában.
1993-ben az MLSZ a Magyar Labdarúgás Napjának nyilvánította a 6-3 évfordulóját.
A sporttörténelmi jegyzőkönyv:
Anglia - Magyarország 3-6 (2-4)
Wembley-stadion, 100 ezer néző
v.: Leo Horn (holland)
Anglia: Merrick - Ramsey, Eckersley, Wright, Johnston, Dickinson, Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb.
Magyarország: Grosics (Gellér, 74.) - Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.
gól: Sewell (15.), Mortensen (37.), Ramsey (57., 11-esből), illetve Hidegkuti (1., 21., 53.), Puskás (24., 28.), Bozsik (50.)
A gólok:
1. perc: Bozsik a félpályáról Hidegkutihoz játszott, a középcsatár néhány lépést tett a labdával, elhúzott a hátráló Johnston és Eckersley mellett, s kisodródva hatalmas lövést küldött a jobb felső sarokba (0-1).
15. perc: Dickinson Mortensenhez passzolt, ő az üresen hagyott Sewellt szöktette, s a balösszekötő egyenlített (1-1).
21. perc: Czibor beadását Puskás kapta, a balösszekötőt hárman támadták, elesett, de még Hidegkutihoz továbbított, a középcsatár a bal felső sarokba lőtt (1-2).
24. perc: szép támadás után Puskás egy hátrahúzós csellel becsapta Wrightot, majd ballal félmagasan lőtt a hálóba (1-3).
28. perc: Bozsik 25 méteres szabadrúgást végzett el, a kaputól 12 méterre álló Puskás beletette lábát a labdába, s Merrick csak nézte, amint az a jobb alsó sarokba gurult (1-4).
37. perc: Mortensen 12 méteres lövése a jobb alsó sarokba vágódott (2-4).
4-2 a félidőben, a végén 6-3:
50. perc: Kocsis fejese után a bal kapufán csattant a labda. A visszapattanó Bozsikhoz került, ő 25 méterről a jobb felső sarokba bombázott (2-5).
53. perc: gyors magyar támadás végén Puskás beívelése után Hidegkuti 12 méterről kapásból lőtte a bal alsó sarokba a labdát (2-6).
57. perc: Ramsey 11-ese a bal alsó sarokban kötött ki (3-6).
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?