Az izgatottságtól és az örömtől keveset aludt csütörtök éjszaka Dzsudzsák Balázs az után, hogy kiemelkedő játékkal mesterhármast ért el csapata, a PSV Eindhoven mérkőzésén az ADO Den Haag ellen 6-0-ra megnyert holland labdarúgó bajnokin.

Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
Dzsudzsák ballal, jobbal, szabadrúgásból
"Három gólt még a legnagyobb sztárok sem szereznek minden nap, s azt hiszem, nem is kell elmagyarázni, mekkora dolog ez. Még akkor is, ha az ellenfél történetesen a Den Haag volt - mondta péntek reggel az első hollandiai mesterhármasát jegyző válogatott balszélső. "Szinte a szememet se hunytam le az éjszaka, még mindig ízlelgetem a tegnapi sikert, alig hiszem el, hogy ez igaz. A társak rengeteget segítettek, tömtek labdával, a közönség a nevemet skandálta. Még mindig kiráz a hideg, ha csak rágondolok."
A Debrecenből tavaly januárban Eindhovenbe szerződött futballista nem tagadja, hogy személy szerint neki, illetve az egész csapatnak nagyon jót tett Huub Stevens vezetőedző múlt heti távozása, ugyanakkor hangsúlyozta, nem akar rosszakat mondani az önként leköszönt trénerről. "Nincs értelme a sárdobálásnak, pláne, hogy sok jó dolgot köszönhetünk Stevensnek. Ugyanakkor nem titok, mostanáig annyira be voltunk szabályozva a pályán és azon kívül is, hogy senki nem játszott úgy, ahogy tud. A korábbi közönségszórakoztató játékunk elszürkült, kis túlzással egy cselt sem csinálhattunk meg anélkül, hogy ne szidott volna le érte az edzőnk. Amikor idejöttem, a csapat maga volt a nyugalom szigete, az utóbbi időben azonban ez már a legkevésbé sem volt elmondható" - mesélt Dzsudzsák a Huub Stevens működése idején tapasztalt viszonyokról, melyek egy csapásra megváltoztak, amint Dwight Lodeweges vette át a munkát.
"Lodeweges az én esetemben például azzal kezdte, hogy behívott magához és kijelentette, egyszer sem akarja azt látni, hogy a bal hátvédünk mögött vagyok a meccsen. Azt kérte, hogy élvezzem a játékot, cselezzek bátran, legyek kreatív még akkor is, ha esetleg néha becsúszik egy-egy hiba."
A legutóbbi két bajnoki találkozón már valóban egy játékosabb PSV-t láthatták a szurkolók, s a felszabadult futball eredményeként a két meccsen hat pont, kilenc rúgott és nulla kapott gól volt az együttes mérlege, melyből a magyar légiós végig aktívan kivette a szerepét.
"A realitás talaján maradva azt kell mondanom, hogy az AZ Alkmaarral szembeni 15 pontos hátrány miatt a címvédésre szinte alig van esélyünk, a Bajnokok Ligáját érő második pozíció viszont elérhető. Negyedikek vagyunk, de csak hat ponttal lemaradva a Twentétől, s tekintve az egyre jobb játékunkat, nagyon bizakodom" - elemezte a bajnoki esélyeket a csütörtökön ballal és jobbal egyaránt eredményes labdarúgó.

Dzsudzsák látványos formajavulása a világbajnoki selejtezőcsoportjában második helyen álló magyar válogatottnak is nagyon jól jöhet. Ebben bízik a holland sztárcsapat erőssége is. "A válogatott szempontjából is kedvezően alakulnak a dolgok. Most márciusra koncentrálunk, akkor kell mindenkinek csúcsformában lennie, mert meg szeretnénk nyerni az Albánia és a Málta elleni meccsünket is. Aztán a következő tétmérkőzésre csak szeptemberben kerül majd sor. Fiatal csapatunk van, amelyik idővel egyre jobb lesz, így a hosszabb szünet jó nekünk, mert őszre a nemzeti csapatnál számításba vett játékosok közül azok is bejátszhatják magukat klubjaiknál, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak" - mondta Dzsudzsák, aki a vasárnapi bajnoki találkozója után hétfőn utazik Tel Avivba, ahol a magyar válogatott szerdán játszik barátságos mérkőzést Izrael együttesével.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?