Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának keddi döntése értelmében az időjárási körülmények miatt elhalasztják a Soproni Liga hétvégi, 17. fordulójának mérkőzéseit. Erről az MLSZ honlapja számolt be.

Arról, hogy mikor kerül sor a fordulóra, még nem született döntés. A versenybizottság közleményében leszögezi, hogy erre a lépésre a magyar labdarúgás érdekében kényszerült, mivel egyrészt védeni kell a játékosok testi épségét, másrészt erősen korlátozott a szurkolók megfelelő kiszolgálása.

Pénteken a Szombathelyi Haladás-FC Fehérvár mérkőzéssel indult volna a 17. forduló, szombaton az Újpest-Vasas, Siófok-Nyíregyháza, REAC-Paks, Kaposvár-Diósgyőr, Honvéd-MTK, Kecskemét-Zalaegerszeg, vasárnap pedig a Debrecen-Győr találkozókra került volna sor.

Múlt héten a tavaszi nyitófordulóból a Győr-Haladás, valamint a Zalaegerszeg-Debrecen összecsapásokat halasztották el, előbbit kedden, utóbbit 25-én, szerdán kellett volna pótolni, végül azonban mindkettőt törölték.