A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Puskás Ferenc-díjat alapít, amelyet a jövő januári FIFA-gálán adnak át először. Ezt Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke mondta pénteken az MTI-nek. Az MLSZ vezetője jelen volt azon a Parlamentben tartott találkozón, melyen Bajnai Gordon miniszterelnök fogadta Joseph Blatter FIFA-elnököt.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0903/20090311puskas.jpg)
Puskás Ferenc
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Sport és fitnesz
"Ez hatalmas elismerés, hiszen a FIFA először alapít olyan díjat, melyet egy korábbi legendáról nevez el. A család, az MLSZ és a FIFA arról még egyeztet, milyen kritériumok alapján dőljön el, hogy az éves elismerést ki veheti át a hagyományos gálán" - tette hozzá Kisteleki.
Az MLSZ elnökének tájékoztatása szerint a közel egyórás beszélgetésen szó esett a nemzetközi és a gyermekfutball problémáiról. Ezen belül kiemelte Blatter azon tervét, hogy a 6+5-ös szabályt elfogadtassa az Európai Unióval, mely szerint egy csapatban hat saját nemzetbeli játékos mellett maximum öt légiós futballozhatna. A kormányfő ebben támogatásáról biztosította a svájci sportdiplomatát. A gyermekfutball kapcsán egy olyan regisztrációs hálózat kiépítéséről esett szó, melyben az összes 6 és 18 év közötti labdarúgót nyilvántartanák.
Bajnai Gordon - aki korábban kapusként maga is futballozott - kiemelte, hogy a labdarúgás rendkívül fontos az emberek számára, mert reményt, hitet és örömöt adhat nekik a jelenlegi helyzetben. Blatter pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy a magyar válogatott kvalifikálja magát a jövő évi világbajnokságra, s így Bajnai is ellátogat majd a Dél-afrikai Köztársaságba.
Blatter a találkozó után arról beszélt, hogy szerinte a magyar futball ismét jó úton jár, ezt jelzik a válogatott sikerei, továbbá a telki edzőközpont megvalósulása, melynek szombati átadására érkezett Magyarországra. A beruházást a FIFA is támogatta. A telki létesítményt alapvető szükségletnek nevezte a futball fejlesztéséhez, szerinte ilyen komplexumok nélkül ma már elképzelhetetlen, hogy sikeresek legyenek egy ország csapatai.
A labdarúgás elsőszámú vezetője egy kérdésre válaszolva beszélt a dél-afrikai vb kapcsán felmerülő problémákról is. "Minden ilyen nagy volumenű rendezvény magával von problémákat, jelen esetben a biztonságot szokták emlegetni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is szembe kellett ezzel néznie Peking esetében, de sikerrel megoldotta, s mi is ezt szeretnénk Dél-Afrika esetében. Afrika rengeteget adott a világ labdarúgásának, mind játékosok, mind válogatottak szintjén, s itt az ideje, hogy a világ futballja most ezzel a vb-vel viszonozza ezt".
A svájci sportdiplomata a találkozón egy névre szóló FIFA-zászlóval ajándékozta meg a kormányfőt, aki egy ezüst érmét adott át Blatternek. A FIFA elnöke pénteken 13 órakor érkezett Budapestre, s a találkozó után az impresszionista festészet rajongójaként a Kogart Galériába ment. Szombaton részt vesz egy díszebéden a Parlamentben több miniszter jelenlétében, majd a telki edzőközpont délutáni átadásán, vasárnap pedig köszöntőt mond ugyanott az MLSZ éves közgyűlésén.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?