Vágólapra másolva!
Jó a magyar futball - jelentette ki Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a telki edzőközpont átadása előtt tartott sajtótájékoztatón, melyen jelen volt Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) és Kisteleki István, a hazai szövetség vezetője is.

"A magyar válogatott negyven helyet lépett előre a világranglistán, és a tendenciákat figyelembe véve ez még nem a végállomás, ráadásul esélye van kijutni a jövő évi világbajnokságra. Azt hiszem, Kisteleki István és az MLSZ példamutató munkát végez a magyar futball felvirágoztatásában" - mondta a svájci sportdiplomata.

A telki komplexummal kapcsolatban megjegyezte, látott már ilyet, de nem Magyarországon. Szerinte egy tízmilliós országtól ennek megvalósítása hatalmas dolog, és szép reményekre jogosít fel.

Blatter hivatalosan is bejelentette, hogy a FIFA Puskás-díjat alapít, melyet először a jövő januári hagyományos gálán adnak át először. "Puskást láttam játszani a berni vb-döntőn. Labdaszedőként nekem semlegesnek kellett lennem, de bevallom, könny szökött a szemembe, amikor Rahn megszerezte a nyugatnémetek harmadik gólját. Kétszer találkoztam vele, egyszer a kórházban látogattam meg, másodszor pedig utolsó útjára kísértem el" - mesélt Puskáshoz kapcsolódó élményeiről a nemzetközi labdarúgás első számú vezetője. Az olimpiai futballtornára vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a FIFA tervei szerint 23-ról 21 évre csökkentik azok korhatárát, akik szerepelhetnek az ötkarikás játékokon, de ezt még el kell fogadnia a közgyűlésnek.

Michel Platini szintén örömét fejezte ki a telki edzőközpont megvalósulásával kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy az UEFA esetleg a nemzeti stadion felépítésében is tudna-e segíteni, a következőket mondta: "Nem tudjuk az egész magyar futball infrastruktúráját kiépíteni. A kormány feladata, hogy a Puskás-stadiont olyan állapotba hozza, amely méltó a magyar labdarúgáshoz." A francia UEFA-elnök arról is beszámolt, hogy noha a két európai kupa négy elődöntőjéből háromban azonos nemzetbeliek találkoztak, nem tervezik az irányított sorsolás bevezetését, mivel a futball erőviszonyai évről évre változnak.

Kisteleki István a létesítmény fenntartásáról beszélt, de az éves költséget nem árulta el: "Ennek a komplexumnak a létrehozása hosszú távon megéri a szövetségnek. Az állam nem vett részt a megvalósításban, s az üzemeltetésében sem fog. Az egész edzőközpont az MLSZ százszázalékos tulajdonában van."