Habár szóban az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetői már megállapodtak William McStayjel, a skót Celtic Glasgow tartalékegyüttesének trénere csak a héten írhat alá hivatalosan is a lila-fehérekhez.
Játssz a Kvízpart és
a T-Mobile közös olimpiai nyeremény-játékán és nyerj értékes ajándékokat!
"Az elmúlt napokban Joe Böröcz, nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgató tárgyalt és jutott egyezségre a skót szakemberrel" - nyilatkozta Sallói István sportigazgató a klub honlapján.
"Az eddigi megállapodás alapján ő lesz az Újpest FC vezetőedzője, néhány apró részletet azonban még tisztázni kell, illetve elő kell készíteni, és aláírni a szerződést, amire, úgy gondolom, ezen a héten kerülhet sor. Willie McStay hétvégén érkezik Magyarországra, és hétfőtől veszi át a csapat irányításra, viszont Aczél Zoltán szerdától irányítja az edzéseket."
Az elmúlt bajnoki szezonban ezüstérmes Újpest legutóbbi edzője, Szentes Lázár az idény végén távozott a fővárosi csapattól, és a Nyíregyházához szerződött.
A gödör aljára küldheti a magyar teniszt a széthúzásA magyar Davis-kupa válogatott 15 éve még a Világcsoportban, a legjobbak között ért el bravúros győzelmet, most azonban egyetlen vereségre van attól, hogy a legalsó ...
Átverősek az autóadó-nevek
A súlyadónak semmi köze a súlyhoz, a vagyonadónak a kocsi értékéhez. Tisztázzuk az autóadók jelentését!
Megasztár 5: egyszerre vicc és halálosan komoly
Eddig 12 ezren jelentkeztek az ötödik Megasztárra, megnéztünk pár embert.
Mi legyen az első dolguk?
Ön szerint mi az a gazdaságpolitikai intézkedés, amivel az új kabinetnek kezdenie kellene? Szavazzon!