Vágólapra másolva!
A nagy dérrel-dúrral beharangozott szerződtetés, Lothar Matthäus leigazolása végül nem bizonyult igaznak az FC Fehérvár labdarúgócsapatánál, ám úgy tűnik, a klubvezetés még mer nagyot álmodni. A sportnapilap információja szerint az újabb kiszemelt a Bayern München egykori klasszis középső védője, Klaus Augenthaler.

Amióta meghiúsult Lothar Matthäus szerződtetése, a fehérvári vezetők nem veszik fel a telefont, nem állnak szóba a sajtó képviselőivel, A hírek szerint azért, mert újabb nagy fogást készítenek elő: a Nemzeti Sport információja szerint Klaus Augenthalert szemelték ki a megüresedett vezetőedzői posztra.

Az 51 éves tréner ugyan a lapnak azt mondta, nem hallott a fehérváriak megkereséséről, ám az is tény, éppen szabadságon van, nem rendelkezik ajánlattal, legutóbb éppen az 1. FC Köln érdeklődését utasította vissza.

Augenthaler játékosként 1976 és 1991 között erősítette a Bayern Münchent, 404 mérkőzésen 52 gólt szerzett a klub színeiben, tagja volt hat bajnokcsapatnak, nyert három német kupát. A válogatottban 27 mérkőzésen szerepelt, tagja volt az 1990-es világbajnok és az 1986-os vb-ezüstérmes együttesnek. 1992-1997 között a Bayern aktuális szakmai stábját erősítette, majd elfogadta az osztrák Grazer AK ajánlatát.

2000 telén a Nürnberghez szerződött, onnan 2003 májusában ült át a Leverkusen kispadjára, az együttest a következő idényben bajnoki dobogóra és a Bajnokok Ligájába vezette, ahol irányításával verte meg 3-0-ra a Real Madridot, 3-1-re az AS Romát, s játszott mindkét féllel 1-1-et idegenben.

2005. december 29-én vette át Holger Fach helyét Wolfsburgban, ahonnan 2007. május 19-én távozott, emlékezetes búcsú sajtótájékoztatója mindössze 42 másodpercig tartott...

Korábban dr. Mezey György sportigazgató úgy nyilatkozott, többek között Klaus Topmöller, Javier Clemente, Werner Lorant, Giudo Buchwald, és Thomas Hässler papírja is előtte van.